Lázadó vadóc, heves vérű szoknyavadász, pacifista és humanista, a náci érában elfajzott művész, egész életében az imázsépítés mestere – ez csak néhány azokból a jelzőkből, amiket a XX. századi képzőművészet egyik kiemelkedő alakjára, Oskar Kokoschkára hosszú élete során s később is aggattak. A bécsi Leopold Múzeum mégsem e jelzők valamelyikét emelte a művész munkásságának szentelt, július 8-áig látogatható nagyszabású retrospektív kiállításának címébe. Három másikat fontosabbnak tartott. Közülük az első – az expresszionista – kijelöli helyét a művészettörténetben; a második – a migráns – egy szóba tömöríti az életútját meghatározó örök vándorlást, egyszersmind megtisztítja e kifejezést mai, politikai célokat szolgáló, szűkítő értelmezésétől. Vajon melyik magyar múzeum vállalná fel ezt a szót ma egy kiállítás címében? A harmadik jelző – az européer – szintén gyakran bukkan fel a mai politikai szóhasználatban is, és arra a felfogásra utal, amit Kokoschka meggyőződéssel vallott, s aminek szűk látókörű tagadásából ma számos politikus igyekszik tőkét kovácsolni.
A hitleri kultúrpolitika ellensége volt, most ott lóg egy képe Merkel irodájában
Sokatmondó, címében napjainkra is reflektáló kiállítással idézi meg a nagy osztrák festő, Oscar Kokoschka életművét a bécsi Leopold Múzeum.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.