1989 június 16-a legnagyobb szenzációja Orbán Viktor beszéde volt. A történelmi emlékezet úgy tartja számon, hogy a beszédet a szovjet csapatok kivonásának követelése tette rendkívülivé. Valójában a Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon állomásozó szovjet csapatok létszámának és fegyverzetének jelentős csökkentése a szovjet politika elhatározása volt: az 1988-as év végére a szovjet vezetésnek szembe kellett néznie a ténnyel, hogy a katonai kiadások radikális csökkentése nélkül nincs mód a gazdaság stabilizálására, az életszínvonal romlásának megállítására.
Kőszeg Ferenc: Bármennyit költ rá Orbán, nem nyerheti meg a kulturkampfot
A permanens hazudozás politikai kategória, és nincs az a nyilvánvaló hazugság, amelyet egy hatalomra jutott, vagy akár csak kiépülő diktatúra ne tudna lenyomni alattvalói torkán. Ez történt Nagy Imre és társai újratemetésének harmincadik évfordulóján, amelyet Orbánék a hazugság felmagasztosulásának ünnepévé emeltek. Vélemény.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.