A világ legudvariasabb tüntetői a hongkongi fiatalok – már ha éppen nem csapnak össze a könnygázzal és gumilövedékkel rájuk támadó rendőrökkel. Vasárnap még kétmillióan voltak a 7,5 milliós város utcáin, ahol hétfőn nem sok dolguk volt a kukásautóknak, mert a demonstrálók csapatai hajnalban a legtöbb helyen összeszedték a szemetet, korábban pedig segítették a hatalmas tömegben rosszul lett időseket és a hőségtől szenvedő gyerekeket. Nem voltak viszont ilyen kedvesek Carrie Lammel, akinek nem elégedtek meg a bocsánatkérésével, hanem már a lemondását követelték. Pedig a Hongkongot a pekingi kommunista vezetés kegyelméből irányító politikus szombaton határozatlan időre felfüggesztette a törvényjavaslatot a kiadatásról, ami nyolc napon belül három, tömegtüntetésben tetőzött tiltakozást váltott ki.
A kormányzónak Kína diktál, de több százezer hongkongi szava erősebb
Belebukhat a kiadatási törvény elleni tüntetések sikerébe Hongkong irányítója, ám az ezúttal engedményt tevő Peking folytatja a szabadságjogok felmorzsolását a különleges közigazgatási területen, az idő ugyanis neki dolgozik.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.