A szabadságharcnak végleg vége. Orbán Viktor kirakta a szalagra az utolsó kisollót is. Nagyot koppant ottan, lassan bekussol végre. A kármentés fontos eleme, hogy levonjuk a tanulságokat. Nézd kísérletnek, s legott tanítani fog.
Vészterhes pillanat közeleg: papának beszéde van velünk, magyarokkal, már jelezte, hogy nagyon komolyan el fog beszélgetni velünk a magaviseletünkről, pályaválasztásról, jövőre vonatkozó terveinkről és káros szenvedélyeinkről. Néhány nap múlva a magyar kormánynak le kell ülnie az egyetlen szereplővel széles e világon, aki hajlandó nekünk még pénzt kölcsönadni. És örülhetnek, ha lesz az asztalon pogácsa.
Orbán Viktor már nyilvánvalóan a világ cikije. A magyar nemzet viszont még megmentheti a becsületét, ha világosan közzéteszi: ez az ember nem velünk van.
Súlyos pszichopatának kell lenni ahhoz, hogy egy ellenzéki rádiót ne tudjon elviselni egy kormány. Viszont ha így áll a dolog, akkor nem maradt más megoldás, csak a koki és a saller. Lehetőleg egyenes adásban.
Ahol pénzt látnak, onnan megpróbálják ellopni. Senki vagyona nincs biztonságban Magyarországon.
Oldódjunk már fel egy kicsit, és hagyjuk hátra a dohos szuverenitást. Szép lesz az élet tagköztársaságként!
Vizsgálja a VII. kerületi ügyészség, megsértette-e a himnuszt Dopeman azzal, hogy Bazmeg című számában idéz belőle. Ha netán megsértette volna, akkor egy év szabadságvesztés lehet a büntetés. Ami elég aránytalan ahhoz képest, hogy az utóbbi idők másik ismert Himnusz-gyalázása meg ki van függesztve a közintézményekben.
Nincs már túl nagy hírértéke egy újabb történetnek, ami óriási arcoskodással kezdődött, aztán most zavart sunnyogással, megszégyenült visszavonulással végződik. Az alaptörvény aktuális gányolása is csak azért érdekes, mert nem visszavonják a téziseiket, csak elteszik későbbre, hogy másnak is jusson a hülyeségük következményeiből.
Magyarország a titkosszolgálattal harcol a spekulánsok ellen. De csak az ügyesek ellen, a rossz, béna, amatőr spekik ugyanis egyben a legnagyobb magyarok. Van sikeres magyar spekuláns is, csak azt meg körözik külföldön.
Rossz lehet most Matolcsy Györgynek lenni, sajnálom már szegényt. Az álmatlan éjszakák, a szorongás, a bepisilések. És bizton készülhet a további sorscsapásokra. Például hogy végül a nyakába varrják az egészet. Pedig az elkúrás nemcsak az ő műve, a bóvli minősítést nem egyedül harcolta ki.
Egy minisztercsere nem a világ. Megesik minden kormánnyal. Éppen ezért hihetetlen ostobaság egy kormányfőtől, ha ezt előre kizárja. A nagypofájú kinyilatkoztatásokból sorra zsákutca lett.
Végül minden jóra fordult. Ha szerencsénk van, ideérnek a szövetséges ejtőernyősök, átveszik az ország irányítását, Matolcsy Györgyöt pedig a strasbourgi bíróság tiltja el mindenféle közgazdasági tevékenységtől, ha addig meg nem pattan Argentínába. Nem örömhír önmagában az idegen felügyelet, de a függetlenség sem mindig áldás. Például ha egy ország saját, bennszülött kormánya látványosan képtelen egy büfé vezetésére is, akkor ahhoz képest a külföldi beavatkozás egyenesen üdvözlendő. Ezért fogadták ovációval a líbiai felkelők a francia bombázókat. Ők sem voltak hazaárulók, csak új típusú együttműködést alakítottak ki.
Ritkán kapom magamat azon, hogy jó egészséget, kitartást és még hosszú kormányzást kívánok a miniszterelnök úrnak. Az eddigi Rocky Horror Show után szinte soha. De ha véletlenül a parlamenti ellenzékre téved a tekintetünk, ez a jókívánság előbb-utóbb megfogalmazódik.
A kilencvenes évek jellegzetes jelenete volt a BKV-pénztárnál vagy újságárusnál megtorpanó sor, a türelmetlen topogás, kíváncsiskodás, aminek a végén mindig kiderült, hogy egy vállalkozó van éppen soron. Áfás számlát kért a buszjegyről, illetve a Popó magazinról, utóbbit nyilván nyomtatványként iktatták. És még le kellett betűznie az Eksztra 2000 Bt. nevét, és a Kosciuszko utcát. Benne volt az egész vadkapitalizmus, amely abban az értelemben volt vad, hogy közénk hajították a kólásüveget, és még nem jöttünk rá, hogyan kell használni.
A gyorsnaszádnak a vitathatatlan előnyei mellett van néhány hátránya is a tengerjáróhoz, vagy a miniszterelnöki kikiáltó szavaival, anyahajóhoz képest. Az egyik, hogy ha az anyahajón nem figyelnek, akkor két másodperc alatt gyűrik a tenger alá a rossz helyen lábatlankodó gyorsnaszádot. A másik, hogy az ilyen fürge kis hajókból hamar kifogy a nafta, és akkor be kell sorolniuk a tankhajó mellé, különben nincs továbbmenet. Éppen ezért a könnyű hajók kapitányai tisztelettudóan viselkednek a tankerek személyzetével, és véletlenül sem mutogatják feléjük a seggüket.
Magyarország nem tudja és nem akarja megfizetni az orvosait. Tök természetes, hogy akkor Magyarországnak nem lesz ennyi orvosa. Ahol az egészség nem üzlet, ott az egészségügy nem pálya.
Azt hiszem, a Minótauruszt könnyebb volt megszülni, mint az MSZP-nek Gyurcsány pártját. Egy év tolófájás, toporgás, vad víziók a térdig érő vérről, aztán veszett rikácsolás. De most végre megszületett. Fiú, és egészséges. Egészséges? Egy Gyurcsány-párt? Hogyne. Történelmi szükségszerűség, nemzeti jelleg, szerves fejlődés eredménye. Tájba illik, mint a balatoni hekk.
Teljesen készen vannak a szittyák attól, hogy kábé 1:100 arányban kisebbségben maradtak tegnap az utcán.
Hé, Böszörményi főosztályvezető úr! Itt a selyemzsinór Szij- és Zsinorjártó Pétertől, ni!
Mit ad isten, az UTV Szabad sajtó úti kamerája már megint beszart. Úgy látszik, nemzeti ünnepeken sohasem működik.
