Sztojcsev Iván

„Előbb jött az eljárás megindításáról a hír a Magyar Nemzetben, mint hogy a belső kommunikációban megjelent volna” – így működött a politikai nyomás a GVH-ban

Berezvai Zombor szerint most lehet változtatni a politikai nyomáson, ami minden hivatalt maga alá gyűr. A Gazdasági Versenyhivatal vezető közgazdásza napokkal a választás előtt állt a nyilvánosság elé a visszásságokkal, aminek sok kollégája örült. Mi történt azóta, hogy a nyilvánosság elé lépett? Hogyan lépne fel a Tisza-kormánnyal szemben a GVH? Portréinterjú Berezvai Zomborral.





És akkor a tavaszi szél elfújta a NER-t

A Tisza Párt készülhet arra, hogy valahogyan rendbe rakja a magyar gazdaságot; a leendő miniszterelnök már az EU-pénzek hazahozataláról és az energiaügyekről is tárgyalt, közben pedig figyelhetjük, mennyire omlik össze a Fidesz gazdasági hátországa. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.






Rossz irányt vett, de még alacsony maradt az infláció

Még mindig 2 százalék alatti az infláció. Az iráni háború első heteiben a benzinárat még csökkenőnek mérték a tavaly ilyenkorihoz képest, az élelmiszerárak stagnáltak, a rezsi pedig nem drámai módon nőtt, ahogy beérkeztek a januári hideg fogyasztási adatai.






Pánik vagy beletörődés? Így néztek ki a korábbi olajválságok egy hónap után

Egy korábbi olajválságnál sem tűnt el több olaj a világpiacról, mint most, de egész máshogy élték meg a korábbi kríziseket az emberek. 1973-ban egy hónappal az olajembargó kezdete után volt, ahol már börtönnel fenyegették a túl sok energiát fogyasztókat, 1979-ben nem tűnt ennyire drámainak a helyzet, csak épp hónapok múlva is lehetetlen volt megállítani az áremelkedést.


MNB: Sokkal rosszabb év lehet 2026, mint eddig vártuk

Majdnem minden fontos mutatóban rontott az előrejelzésein a jegybank. Hamarosan visszatérhet a 4 százalék fölötti áremelkedés, a céges beruházások még idén sem fogják segíteni a magyar gazdaságot. Bemutatta a Magyar Nemzeti Bank legújabb Inflációs jelentését.


Tényleg menekülnek a lakók és a szerelők a forgalomcsillapított helyekről? Utánajártunk

Annyiszor lehet olvasni a dühös kommenteket, hogy ahol forgalomcsillapítás van, oda nem mennek be a szerelők és a szállítók, az ingatlanpiac pedig szenved, hogy úgy döntöttünk: megkérdezzük magukat az érintetteket, igaz-e ez. Építőipari dolgozók, futárcég, fuvarozó, ingatlanosok, és persze az önkormányzatok, valamint az ott élők segítségével néztük át a helyzetet.