Szentgyörgyi Rita

"Nem szoktam olyasmin gondolkodni, hogy mi lett volna, ha" – In memoriam Benedek Miklós

"Pici korom óta színész akartam lenni, meg villamoskalauz" – vallotta magáról a 77 éves Benedek Miklós, a Nemzet Színésze, aki a HVG-nek 2023 novemberében adott interjúban úgy fogalmazott: „több vagyok, mint az apám, és kevesebb, mint a fiam.” Beszélt arról is, miért hagyta ott a Katonát, hogyan rúgta ki Alföldi Róbert a Nemzetiből, és mit gondol az SZFE elfoglalásáról. A portréinterjú újraközlésével a most elhunyt Benedek Miklós emlékezünk.





Haumann Máté: Hallgatni kell a belső hangokra, és hinni bennük

"Örülök annak, hogy apu még tudott az Oppenheimerről" - mondta a HVG-nek Haumann Máté színművész, aki a hollywoodi szuperprodukcióban Szilárd Leó szerepét játszotta. Beszélt arról, hogyan választották ki a szerepre, hogyan sikerült feldolgoznia édesapja halálát, és milyen volt, mikor a három Haumann együtt játszott. HVG-portré.


Bertrand Piccard környezetvédő: „Találkoznék Orbán Viktorral, elmagyaráznám a megújulók előnyeit"

„A szuverenista, nacionalista kormányoknak felesleges ökológiáról beszélni, nem érinti meg őket. Ezzel szemben az energetikai önellátás, a gazdasági fejlődés már jó hívószavak lehetnek", mondja az 1958-ban Lausanne-ban született felfedező, aki szerint „nem a karbonsemlegesség fogja megváltani a világot a klímakatasztrófától, hanem a modernizáció". Az interjúban szóba kerül az emberi psziché és „egy jobb, boldogabb társadalom" jövőképe is. HVG-portré.








Béres Ilona: A méltóságot hiányolom

Nem adják meg maguknak az emberek, vagy nincs olyan erő bennük, ami segítené őket abban, hogy nyugodtan merjenek nemet mondani - mondta a HVG-nek Béres Ilona színművész. Beszélt a pályájáról, felidézte, milyen körülmények között távozott a Pesti Magyar Színházból, elmondta, mit gondol a me too mozgalomról, illetve arról, hogy a kormányhoz lojális művészek, intézmények kapnak támogatást, a többi meg boldoguljon, ahogy tud. HVG-portré.