Serdült Viktória



Félreállítás vagy előrelépés Ligeti Miklós alkotmánybíró-jelölése, és mi a helyzet a többiekkel?

Öt új tagot küld a Tisza-kétharmad a korábban a Fidesz-többség által nemcsak megszállt, hanem el is jelentéktelenített Alkotmánybíróságba, amelynek most a Magyar Péter vezette kormány igyekszik visszaadni a mozgásterét és jelentőségét. Az egyik alkotmánybíró-jelölt Ligeti Miklós, aki az NVVH élére is pályázott, majd esélyes legfőbbügyész-jelöltként is emlegették. Kik a többiek, és mi vár az új összetételű testületre?


Magyar Péter: Hamarosan nyilvánosságra hozzuk a gyermekvédelmi jelentést, segítséget nyújtunk a dízelautósoknak - ez történt a parlamentben napirend előtt

Indulatoktól sem volt mentes az Országgyűlés hétfői ülésnapja, ahol Magyar Péter napirend előtti felszólalásában a tatárjárás utáni újjáépítéshez hasonlította a Tisza-kormány előtt álló feladatokat. Majd bejelentette, hogy a kormány szerdán dönt a dízelautósoknak nyújtott segítségről. A legnagyobb vihart kavaró felszólalást Toroczkai László követte el , aki gyáva és undorító féreghez hasonlította a miniszterelnököt.


„Ezek nem operettperek lesznek” – megosztja a bírókat a kormány büntetőeljárást gyorsító terve

A „bilincs, bilincs, rács, rács”-ígéret bűvöletében tartott Tisza-szavazók sokasága most szembesül azzal: a legjobb vagyonvisszaszerzési hivatal sem hozhat gyors eredményt a bíróságok megerősítése nélkül. A bírák szerint ehhez megfelelő jogszabályi keretek, jól működő minisztérium, a Fővárosi Törvényszék létszámhiányának megoldása és nem utolsósorban sok pénz kell.



Magyar Péter: Az egyik képen magyar munkások a Duna partján, a másikon a szerb trombitafesztivál

Előbb megtapsolták Lázár János lemondását, majd Magyar Péter felszólalásával indult a parlament rendkívüli ülése. A miniszterelnök köszönetet mondott a magyaroknak, akik hozzájárultak az energiakrízis megoldásához, majd alaposan beolvasott a nyaralás közben riogató ellenzékieknek, akiket dilettáns kóklereknek nevezett. A vitában sok szó esett a lélegeztetőgép-beszerzésekről, és a tiszás levezető elnök nemcsak Pócs Jánostól, Magyar Pétertől is elvette a szót.


Visszaszerezhető az állami vagyon? Meghallgatta az Országgyűlés a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökjelöltjeit

Az igazságügyi és alkotmányügyi bizottság hallgatta meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnöki tisztségére pályázókat. A folyamat nem volt izgalmak nélküli: Ligeti Miklós és Unger Anna Róza mellett Jancsics Dávid lett volna a harmadik jelölt, ő azonban visszalépett. Majd jött a Tisza-frakció, és saját jelöltet indított Sárvári Nicholas személyében. Élő közvetítésünk.


Hajdu Márton, a külügyi bizottság elnöke: Az élet nem sokszor kínál olyan lehetőséget, hogy bekerülj a forradalom első hullámába

Kiszámítható és biztos brüsszeli karriert hagyott ott a Tisza Pártért Hajdu Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Tatabányai panellakásból került az Európai Bizottsághoz, majd a magyar Állandó Képviseletre, ahol sokáig ő is úgy gondolta, jobb, ha Orbán Viktor kicsit keményebb az EU-val szemben. Majd jött az oroszbarátság, a korrupció, az uniós pénzek felfüggesztése, ő pedig 2024-ben elsőként állt Magyar Péter mellé. Ehhez azonban Tarr Zoltán is kellett. HVG-portré.




Matusik Tamás, a Fővárosi Törvényszék elnöke: A bírói kar azt várja, hogy ne lincshangulatban kelljen működnie

Mérnökcsaládból ment a jogi karra, a nyomozási bírói pályára a 2006-os demonstrációk terelték. Nem gondolta volna, hogy ilyen viharos lesz az Országos Bírói Tanácsban eltöltött hat évük, a lejárató kampányokért „borzasztó” árat fizettek. A Fővárosi Törvényszék új elnökeként fontosnak tartja, hogy eltöröljék azokat a jogalkotási változásokat, amiket az Orbán-kormány az utolsó évében vezetett be politikai bosszúból. HVG-portré.


Orbán Viktor a populista és autoriter hullám európai élharcosa volt – javuló kapcsolatokról beszélt a lengyel miniszterhelyettes a HVG-nek

Orbán Viktor és kormánya felelős volt a magyar–lengyel viszony megromlásáért – mondta Marcin Bosacki lengyel külügyminiszter-helyettes, aki azért is tartja elfogadhatatlannak Orbánék Ukrajna-politikáját, mert Ukrajna veresége esetén Lengyelország vagy a balti államok lennének a következők. Kijev uniós csatlakozását Lengyelország is a reformok teljesítéséhez kötné. Interjú.


„Jó kezdet, fél siker” – Ragnar Almqvist, Írország budapesti nagykövete a magyar kormányváltásról

„Svéd a nevem, de ír a neveltetésem”, mondja családi hátteréről a diplomata, akit mélyen megérintett a sükösdi tamburazenekar fellépése az új parlament alakulóülésén. Nagyon örült, hogy ismét az Országgyűlés épületén látta az uniós zászlót. Az Orbán-kormány EU-ellenes óriásplakátjaira emlékezve kijelentette, az EU mi vagyunk, Brüsszel pedig egy gyönyörű város, kicsit olyan, mint Írország: jó a sör, rossz az időjárás. HVG-portré.


A bírák kiakadtak, a Tisza még gondolkodik – egyelőre rejtély, pontosan hogyan távolíthatják el pozíciójából Varga Zs. Andrást

Az Alaptörvény módosításának elfogadásával sem lett világosabb, hogyan távolítaná el hivatalából a kormány a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökét. A bírók továbbra is tiltakoznak az ellen, hogy a bírói önigazgatás jegyében rájuk tolják a politikai felelősséget, és attól is tartanak, hogy a visszahívás intézménye ebben a formájában nem fog működni. Úgy tudjuk, a részletszabályokon még dolgoznak az Igazságügyi Minisztériumban, addig pedig minden marad a régiben.




Itt az alaptörvény-módosítás, mellyel Sulyok Tamást eltávolítaná a kormány

Tisztítótűz művelet néven intézkedéseket jelentett be Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben, ezzel egy időben a kormány közzétette honlapján azt az Alaptörvény-módosítást, amely révén elmozdítaná Sulyok Tamás államfőt a pozíciójából. A Kúria és az Országos Bírósági Hivatal vezetőinek sorsa a bírák kezében lesz, az Alkotmánybíróságnál a korhatár számít majd. Kérdés viszont, mi történik a többi politikai kinevezettel, akiket korábban szintén lemondásra szólított fel a kormányfő.



Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek

Magyar Péter egyik fő kampányígérete volt a közmédia „hazug hírszolgáltatása” felfüggesztése a választás után. Ez elmaradt, de most itt a rendszer teljes átalakítását ígérő törvényjavaslat. Megszűnik az MTVA és a Duna médiaszolgáltató, a tulajdonosi jogokat gyakorló új testületbe pedig a pártok és a szakma is jelölhet tagokat. Az új vezetők kinevezéséig az irányítást Tarr Zoltán miniszter veszi a kezébe.