Találkozott már szólót éneklő karmesterrel? Nem? Akkor irány a Zeneakadémia!
Stephan MacLeod remekül megkomponált Mozart–Haydn-műsorral lép fel Budapesten.
Stephan MacLeod remekül megkomponált Mozart–Haydn-műsorral lép fel Budapesten.
1883. október 5-én, 140 évvel ezelőtt indult el első Párizs és Konstantinápoly közti útjára a mobil luxushotel, amely fejedelmi körülmények között tartotta és táplálta a királyokat, hercegeket, grófokat, milliárdosokat, sztárokat, politikusokat, nagystílű bűnözőket és kémeket, amíg átszáguldott velük, korábban ismeretlen sebességgel Európán. Az Orient Expressz átlényegítette a vasúti közlekedést Európában, ahol addig még hálókocsit is alig láttak. Volt kommunista ellenpontja is: a Bukarestből Budapesten át Kelet-Berlinbe tartó, éppoly olcsó, mint amilyen lepusztult Balt-Orient Expressz.
A bevándorlókra építő bevándorlásellenes kormánynak nincs és nem is lehet más célja, minthogy hermetikusan elzárt gettók képződjenek és növekedjenek nagyra az országban. Ezekben éljen az egyre kevesebb munkás jellegű munkavállaló egyre jelentékenyebb része. Vélemény.
Egy bajor család alapozta meg a „magyaros vendéglátás” világhírét. A 140 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 23-án született Gundel Károly adaptálta a magyar konyhát az európai gasztronómiához. Arra született, hogy híres apja árnyékában éljen, de a hírneve túlnőtt még az apjáén is. Sohasem főzött, de híres ételek hosszú sorát ihlette és alkotta meg. Az ő szakácskönyveiből ismeri a világ a magyar konyhát. A páratlanul népes család élete tele volt sikerekkel és tragédiákkal. Magyar és világhírességek tömegei kötődtek a Gundelekhez és vendéglőikhez.
Amit megtesznek, váratlanul teszik, amit előre jeleznek, az legtöbbször nem történik meg. Határidőre soha. Az ország harmada által messze tekintő államférfinak, ha nem szent gurunak tekintett kedves vezető tényállításai a legritkább esetben felelnek meg a tényeknek. Vélemény.
A fiatalkorúakat a tudatlanság védi: ezen az elvi alapon áll a hivatalos magyarországi gyerekvédelem. Magától értetődő lenne, hogy az iskolában 9-10 éves kortól foglalkozzanak különböző formában és szinten, de folyamatosan a szexualitással. Vélemény.
„Levágod kopaszra a hajad, vagy az állam vág le téged!” Képzeljék el, ha egy szép napon erre az ukázra ébrednének. Az oroszok számára 325 évvel ezelőtt, 1698. szeptember 5-én egy ilyen nap jött el. Akkor vezette be a hírhedt reformdiktátor, Nagy Péter cár a szakálladót. Nyugat-Európával ellentétben az akkori Oroszországban egyáltalán nem volt bevett tevékenység a borotválkozás. Csupasz képpel járni, mint a nők és a gyerekek - ez nagyjából olyan volt, mint nekünk a tarra nyírt koponya. Némely különc úgy jár, de normális férfi, aki nem keresi a feltűnést, nem jár úgy.
Claude Debussy Maurice Maeterlinck darabjából írta meg egyetlen operáját, amelyet a drámaíró megtagadott, ám később bevallotta, hogy a remekművet akarta elgáncsolni.
A hatalomra jutott kommunisták a kommunizmus tényleges megvalósítására csak Ázsiában: Kínában, Kambodzsában és Észak-Koreában tettek kísérletet. Az első és legnagyobb szabású kísérlet Kínában zajlott le, és a világtörténelem egyik legnagyobb éhínségébe torkollott, amelybe legkevesebb húsz, de lehet, hogy ötvenmillió ember halt bele három év alatt. Miközben erről az iszonyatos katasztrófáról mindenki tudott a (viszonylag) szabad világban, Magyarországon azt írták a lapok, hogy Kína végérvényesen leküzdötte az éhínséget. Mao Ce-tung 65 évvel ezelőtt, 1958. augusztus 30-án hirdette meg a „hármas vörös zászló” programját: „nagy ugrás előre”, „szocialista építés”, „népi kommunák”.
Az atlétikai vb-n nem szerepelt rosszul a magyar csapat önmagához képest. Ennyi az önmaga. Egyszerűen nem kell világversenyért nyomulni, világverseny miatt – állampolgáronként 30 ezer forinttal – kiköltekezni egy olyan sportágban, amelyben nem vagyunk sehol. Vélemény.
Nincs az a bűn és mocsok, amely a nagy művészetet érvénytelenítené, és nincs az a nagy művészet, amely a bűn és mocsok súlyából bármennyit elvenne. Ezt éppoly nehéz megemészteni, mint amennyire szükséges. Vélemény.
55 évvel ezelőtt, 1968. augusztus 21-én 0 órakor kétszázezres haderő vonult be Csehszlovákiába, amely azután félmilliósra nőtt. A katonák 2%-át Magyarország adta. 1938 után ismét magyar katonák szállták meg a Felvidéket. Csehszlovákia után Magyarország kerül sorra – ezt mondta Walter Ulbricht, a kommunista Németország führere 1968 júliusában, amikor a szovjet blokk pártvezetői összegyűltek Varsóban, hogy figyelmeztető levelet küldjenek Prágába. Két héttel később Georgij Zsukov, a Szovjetunió marsallja is odavetette a vonakodó Kádárnak: „Azért félnek a magyarok, mert tudja Kádár, hogy ők kerülnek sorra.”
A fej elfedésének követelménye vagy annak tilalma a keresztény és a zsidó vallásban is lényeges kérdés. A szekuláris világban is mindenféle jelentés, közmegítélés kötődik ruhadarabokhoz és azok kombinációjához. Iránban nem az iszlámmal van baj, hanem a diktatúrával. Az állami diktatúrával. Ami összekapcsolódik a felekezetbe való bezártság diktatúrájával. Vélemény.
Enyedi Ildikótól Müller Péter Sziámiig számos jelentős alkotó mesél sajátos pályájáról az Így filmezünk 4. interjúiban, melyeket Szekfü András jegyez.
A státusztörvény végrehajtási tervezetében az szerepel, hogy tanároknak – egyelőre nem lehet tudni, pontosan mire – esküt kell majd tenniük. Volt már ilyenre példa a magyar történelemben, sőt, a rendszerváltás után is volt terv arra, hogy legyen pedagóguseskü. Szerzőnk ezekre a történeti pillanatokra tekint vissza egy szűk 120 éves időutazás keretében.
1863. július 30-án, 160 évvel ezelőtt született a legsikeresebb amerikai self-made man, fénykorában a világ egyik leggazdagabb embere, aki hétköznapi használati tárggyá tette az autót és kirobbantotta a termelékenység forradalmát. „Filantróp”, aki a magasba emelte a munkabért, bevezette a 8 órás munkaidőt és a szabad szombatot. Hitler támogatója, eszmetársa és kedvence. Szenvedélyesen ellenezte, majd lelkesen támogatta az USA európai háborúját. Megírta majd elégette A nemzetközi zsidót, az antiszemiták szent könyvét. Pontosan olyan volt, amilyennek a hozzá hasonló antiszemiták elképzelik a burzsuj zsidót.
Abból, hogy a magyarok 62 százaléka nem harcolna a hazájáért, következik, hogy egy esetleges támadás esetén sokkal többet várna el a NATO-tól, mint amennyit Ukrajna kér. Ez pedig ugyanaz a parazita mentalitás, mint amellyel Magyarország kormánya az EU-hoz viszonyul. Vélemény.
A szabadság önmagában, a demokrácia fogalmának elvetésével vagy mellőzésével a vezér uralkodási szabadságát jelenti, amit a kollektív szabadsággal, az autentikus nép, az autentikus nemzet vagy az autentikus munkásosztály szabadságával és uralmával azonosítanak. Vélemény.
Az év elején elhunyt Deák István az emigráns történészek közül Magyarországon a legismertebb és a legelismertebb volt. Maratoni életem – Emlékirat című könyve a Kronosz Kiadó gondozásában jelent meg.
Lawrence Brownlee Rising című lemezén különleges, a nagyvilágban alig ismert zene tárul fel.