Amikor elfüstöl az agy: a nyárnak van sötét oldala is, így lehet vele megbirkózni
A hőség, főleg ha tartós a forróság, mentálisan megvisel minket, de a nyár másként is befolyásolja a lelki jóllétünket. Szerencsére van segítség.
A hőség, főleg ha tartós a forróság, mentálisan megvisel minket, de a nyár másként is befolyásolja a lelki jóllétünket. Szerencsére van segítség.
Ismerjük meg mindkét oldal álláspontját – ez alapvetően nem rossz hozzáállás, és műsorötletnek sem rossz, főleg, ha a történet arról szól, hogyan feszült egymásnak az egyik legsikeresebb énekesnő, milliók kedvence, valamint a csúnya, gonosz zeneipar.
Minden hatodik magyar diák legalább hetente rágyújt, harmaduk kipróbálta már az e-cigit, közel ötödük pedig a füvet - derül ki egy nemzetközi kutatásból. A felmérés szerint a tanulók ötöde él már egyszülős családban, tizedüket pedig bántalmazták a kortársai.
Évek óta járják Budapest utcáit a Budapest Street Photography Collective tagjai, hol egyedül, hol csapatban, keresve, hogyan lehet képekbe sűríteni a főváros karakterét. E képeket most albumba gyűjtötték, és a végeredmény mindenkinek ismerős lehet, még akkor is, ha eddig soha nem figyeltünk fel rájuk.
Mivel kifejezetten párkapcsolatban, illetve házasságban élőknek készült, várható volt, hogy nagyon fog durranni a hír: az Ashley Madison oldalát feltörték. Nemcsak személyes titkokra derült fény, hanem arra is, hogy a nők nagy része csak bot volt. Egy évtized telt el azóta, a jövőkép pedig sokak számára ijesztő lehet.
Három évtizede mutattak be a cannes-i filmfesztiválon egy vígjátékot, amelynek az ausztrál rendezője egy nappal korábban még azt hitte, hogy a film a karrierje végét jelentheti. És ahogyan mondani szokták, a többi már történelem.
Szórakoztató és tanulságos film készült a Bélügyek című sikerkönyv szerzőjével arról, hogy milyen élőlényeknek ad otthon a szerveztünk, és miért fontos, hogy gondoskodjunk arról, hogy ők is jól érezzék magukat.
Charles Edwin Dederich nem hitt abban, hogy a gyógyszerek vagy a szakemberek elegendők ahhoz, hogy az alkohol- és a drogfüggők meggyógyuljanak. Megalkotta saját programját, a Synanont, de aztán egyre távolabb került eredeti céljától, ami tragikus bukáshoz vezetett.