M. László Ferenc

"Nem kell a gyilkos verseny" – az X-faktorról és a Voice-ról a TV2 vezére

Szándékosan nem engedték szembe a múlt szombaton induló X-faktorral a saját tehetségkutatójukat a TV2-nél. A cég vezérigazgatója már nem akar mindenáron versenyezni az RTL-lel, tervei szerint az ősszel induló műsorokkal teljesen új pályára állítják a társaság csatornáit. Simon Zsolt nézői szokások megváltozása és a piac átalakulása alapján arra jutott, hogy pénzt kellene szedni a TV2 csatornáiért. A tévé vezérét a bűnügyi hírek és a Fidesz dominálta Tényekről, illetve Orbán Ráhel esküvőjének bulváros tálalásáról is kérdeztük.



Végig rosszhiszeműen tárgyalt egymással Bajnai és az MSZP

Egyik fél sem bízott a tárgyalások sikerében, ezért már jó ideje készültek a kiugrásra. Míg a szocialisták Mesterházy miniszterelnök-jelöltségét erőltették, az Együtt 2014 képtelen volt a tárgyalások során kellő számú, alkalmas képviselőjelöltet felmutatni. A hvg.hu utánajárt, miért akadtak meg az ellenzéki egyeztetések, ki hogyan taktikázott a tárgyalóasztalnál.


Mit is mondott Anyuka? – Egy magyar vidéki csoda féltett titkai

Magyarország legjobb pizzája, legjobb hamburgere, legjobb paradicsomos pacalja. Az utóbbi időben elhalmozzák dicséretekkel az ország egyik legkülönlegesebb vidéki éttermét. De mi a legszegényebb megye kellős közepén működő olasz-magyar vendéglő titka, hogyan lett a Sarok Presszóból az olasz séfek által is magasan jegyzett Anyukám Mondta. Hogy mondott-e bármit Anyuka, a cikkből kiderül, a felfedett titokból annyit elárulhatunk, hogy a sikerhez egy testvérpár konok minőségmániája kellett.


Az állami pénzekkel kitömött Simicska-birodalom nyerhet a válságon

Radikális átalakulás előtt áll a hazai médiapiac. Szabadulni igyekszik a veszteséges TV2-től a német tulajdonosa, a finn anyavállalat anyagi gondjai miatt megválna a magazinpiacon vezető Sanomától. Fúzió előtt áll a Hot! és a Kiskegyed kiadója, a Viasat a miniszterelnöki akarattal szembemenve hatalmasat kockáztat. A Fidesz-közeli médiabirodalom az RTL Klub és a Sanoma elleni támadással a kormánypárttal együttműködve erős üzenetet küldött a piacnak. Utánajártunk, milyen meccsek mennek a háttérben.


"Magyarországon kényszerszinglik élnek" – fékezhető-e a magyarság fogyása?

Évről évre kevesebb gyerek születik Magyarországon, egyre kevesebben vállalkoznak a házasságra, magas a válások száma. Változtathat-e ezen a kormány, és kiket éri meg inkább támogatni: a szegényebb nagycsaládosokat vagy a középosztálybeli diplomásokat? A trend fékezhető, de nem fordítható meg, 50 év múlva talán 8 millióan sem leszünk. Trendforduló állhat be viszont a házasságok területén, a tehetősek körében ismét divatos az esküvő. Spéder Zsolt demográfust, a Népességtudományi Kutatóintézet vezetőjét, a kormánynak is ötleteket adó Népesedési Kerekasztal tagját kérdeztük a fogyás okairól. Az eheti HVG ugyanezzel a témával foglalkozik kiemelten.


"Új vigalmi negyed"? – Lázongó civilek ostromolják a budai elit-szórakozóhelyet

Lázonganak a legnagyobb budai zöldterület, a Tabán megmentéséért küzdő civilek a park közepére épített wellnessközpont és szórakozóhely ellen. A helyi lakosok szerint az éjjel is nyitva tartó terasz annyira hangos, hogy nem tudnak aludni tőle, ráadásul az Oxygen elé tervezett parkoló „sebet ejtene” a parkon. A szórakozóhely zajszintméréssel próbálja lezárni a vitát, az önkormányzat pedig fogadkozik, hogy nem tervez parkolót. Az iratok és egy polgármesteri levél viszont mást mutat.


Pusztuló gyárak és romok közt keresi a kiutat a hajdani "kis Moszkva"

Folyamatosan zsugorodik a szocialista nagyipar fellegvára. Elvándorolnak a fiatalok, nyáron bezárt a főiskola, a vállalkozók nem jutnak hitelekhez. Bár a régi gyárépületek elbontásával több rom is eltűnhet Salgótarjánból, egyelőre nem látszik, hogyan lesz képes a munkanélküliségtől agyonsújtott város talpra állni. A helyi politikai elitnek 23 év alatt nem volt egy épkézláb ötlete Salgótarján megmentésére. Riport.


Megmenti-e a magyar konyhát a kormány buzgósága?

Mi garantálja, hogy a hazai vásárlók által annyira kedvelt, „magyar termékként”, „hazai specialitásként” reklámozott élelmiszerek egyben jó minőségűek is legyenek? Biztosítja-e a hungarikum védjegy, hogy a karcagi birkapörköltbe első osztályú őrölt paprika kerüljön? A kormány erre törekszik, ám közben közleményháborúban áll az őt bíráló civilekkel. A hazai gasztronómiát megemelő egyesület viszont a maga tanúsítványával volt képes felpörgetni a minőséget garantáló családi gazdaságokat.


Fájó sebet tépett fel Orbánnál Áder vétója

Hónapok óta sikertelenül keresi a miniszterelnök az áprilisban elhunyt Szalai Annamária utódát. A hvg.hu úgy tudja, már le is mondtak arról, hogy idén új elnököt válasszanak a médiahatóság élére, ám az átmeneti megoldásként kitalált törvénymódosítást Áder János megvétózta. A tét óriási: rövidesen dönteni kell a milliárdokat érő mobiltelefonos frekvenciákról, amely több millió embert érint. Egy alkotmányellenes megoldás újabb, elhúzódó perekhez vezethet, de a Fidesz még a választások előtt nyélbe ütné az ügyletet.


A betegek fizetik az orvosi túlmunkát

Hiába a 60 milliárdos erőfeszítés, az orvosok és az ápolók jelentős része a béremelés ellenére is a külföldet választja, a magyar kórházakban komoly gondokat okozó szakemberhiány évről évre súlyosbodik. Egy hétfőtől életbe lépett, a betegek biztonságára figyelő miniszteri rendelet tovább növeli a fiatal és idősebb orvosok közti feszültségeket. Közben a kórházakat államosító kormány elsumákolta a színvonal emelését célzó előírások betartását.


Sarokba állítja a Fidesz az akciózó LMP-t

Azért vették le a parlament napirendjéről az LMP-frakció újraalakításáról szóló javaslatot, mert a Fideszben felháborodtak a párt akcióján a földtörvény szavazásakor – mondta a hvg.hu-nak több fideszes képviselő is. A Fidesz máskor sokkal keményebben „büntetett”.


Egyre csak lövik őket, mégis mind többen vannak

Több mint 5400 nagyvadat ütöttek el az utakon a tavalyi vadászati szezonban, és az autók jelentős része totálkáros lett, a földekre "betörő" vadak pedig 2,2 milliárdos kárt okoztak a gazdáknak. Az 1960-as évekhez képest valóságos vadinvázió van Magyarországon és egész Európában. Még a globális felmelegedés is a vadállatoknak kedvez.


Szijjártó kétszer utazta körbe a Földet, minimális eredménnyel

Nem múlik el úgy hét, hogy Szijjártó Péter ne jelentkezne be valahonnan külföldről, hogy a kormány legújabb külgazdasági sikereiről számoljon be a közmédiának. Orbán Viktor volt szóvivője fáradhatatlanul járja a világot, egzotikus helyeken, keleti országokban jár, többet költ repülőre, mint a külügyminiszter. Ennek ellenére a sikerek egyelőre csak papíron léteznek. Az eddig elért eredményekre vonatkozó, még a múlt héten feltett kérdéseinkre az államtitkárság cikkünk megjelenése után válaszolt - reakciójukat dőlt betűkkel olvashatják.


"Miniszterelnökként ehhez sincs jogom?” – Horn rafináltan alkudozott

Horn Gyulának az SZDSZ volt az igazi ellenzék, mellyel szüntelen küzdött miniszterelnöksége alatt – írta nekrológjában Tamás Gáspár Miklós. Az azóta letűnt párt 1992 és 1997 közötti elnökét kérdeztük Horn tárgyalási stílusáról, taktikai húzásairól. Pető Iván szerint az ösztöneire hallgató, a közhangulatra mindig figyelő volt kormányfő egyszer követett el súlyos hibát, melynek máig ható következményei vannak a baloldalon.


Sólyommal és Tölgyessyvel építene új ellenzéki pólust az LMP

Még mindig a tavaszi válásból adódó poszttraumás tünetekkel küzd az ellenzéki térben helyét kereső LMP. A legkisebb ellenzéki párt a szakadárok távozása után elővette azok ötletét az „új pólus” megteremtésére, így olyan neveket igazolnának le, mint Sólyom László, Ángyán József vagy Tölgyessy Péter. Miként azt is firtatják, hogy a plebejus Orbánnal szemben miként lehet plebejus politikát folytatni.


„Azért éjszaka gyakran ki fogok nézni"

Nagy a baj a Duna-kanyarban fekvő Pilismarót üdülőövezetében. A gát folyamatosan szivárog, az ott lakókat kitelepítették, szombat délután senkit nem engedtek a munkálatok közelébe, mert attól tartottak, hogy bármikor áttörhet a víz. Orbán Viktor szombat reggel lényegében ezt jelölte meg a leggyengébb pontnak. A falubeliek mégsem izgatják magukat, ugyanis a történelmi falurész magasan egy dombon áll, amit még akkor sem érhet el a Duna, ha az ár magasba szökik. A part mentén élő szegényeket a Nógrádból és a Jászságból érkezett önkéntes romák mentették.


Nem lesz 25 emeletes Orbán-plakát

A politikai megosztottsággal magyarázható, miért nem tenné teljesen átláthatóvá a pártok kampányköltéseit a Fidesz. Az egyéni jelöltekre viszont szigorú szabályokat vezetnének be, a költési limitet pedig megemelik, mert az 1997-es szabályok már nem életszerűek. Ugyanakkor sem a pártok mellett kiálló civilekre, sem a plakátcégekre nem terjesztenék ki a szabályokat, mert a beterjesztő szerint ez túlszabályozottságot hozna, és alkotmányos aggályokat is felvett. A kampányfinanszírozási törvényről Gulyás Gergelyt, a Fidesz szakpolitikusát kérdeztük.


Akár 14. havi "bért" is kaphatnak a legnagyobb állami cég dolgozói

Jó dolog a legnagyobb állami cégnél dolgozni: a ruhapénz és az étkezési hozzájárulás mellett a munkatársak rekreációs juttatást is kapnak, amit „saját elképzeléseiknek” megfelelően költhetnek el. Ez a juttatás feltűnően hasonlít a 13. és a 14. havi bérre, ami a vezérigazgató esetében akár az évi 4 milliót is elérheti.


Városról városra terjeszkednek Simicska milliárdos reklámcégei

Miközben évente milliárdos nyereségre tesznek szert a kormányváltás óta, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési cégek a kisebb bevételt biztosító lehetőségeket sem hagyják ki. A hvg.hu gyűjtése alapján ezek 19 településsel kötöttek reklámgazdai szerződést, ami esetenként arra is felhatalmazza őket, hogy piaci vetélytársaiktól díjat szedjenek azért, hogy kint lehessenek a plakátjaik. Volt olyan város, ahol a Simicska-cégek egymással versenyezve indultak a koncesszióért.