Kovács Bálint

Több mint tízezren álltak az ünnepen a színművészeti hallgatói mellé

Ötvenhárom nappal azután, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói elfoglalták és blokád alá vonták az intézmény épületét, a nemzeti ünnepen az egyetemi polgárok hívtak tüntetni mindenkit, aki támogatja őket. A tömeg a Műegyetemtől a Március 15. térre, majd az Urániához vonult. Szóba került az egészségügyi törvény és az Alaptanterv is.


Fábry Sándor telefonált a múltból, hogy kéri vissza Pintér Béla új előadását

Mi az: a többségi társadalom privilegizált helyzetű tagjai kamu cigány akcentussal utánozzák a romákat úgy, hogy közben egyetlen roma sincs a színpadon vagy az alkotók között? Nem, nem a Fábry-show egyik rosszul sikerült adása 1995-ből, hanem Magyarország egyik legtehetségesebb, ráadásul – máskor – mind társadalmi, mind emberi értelemben legérzékenyebb színházi embere, Pintér Béla új előadása, a Vérvörös Törtfehér Méregzöld.