Az OTP és öt szlovák bank is magyarázkodhat a 18 milliárdos pénzmosás ügyében
A 36 fős bűnszervezet a pénzintézeteken keresztül utalta a pénzt, zömmel a Távol-Keletre. Lehet, hogy épp a bankok indították el a lefülelését.
A 36 fős bűnszervezet a pénzintézeteken keresztül utalta a pénzt, zömmel a Távol-Keletre. Lehet, hogy épp a bankok indították el a lefülelését.
A strasbourgi emberi jogi bíróság egy per elhúzódása miatt ítélt meg csaknem félmillió eurós kártérítést a Hunguest Vagyonkezelőnek.
Akad pénzváltó, amelyik száz forintnál nagyobb, de olyan is, amelyik egy forintnál kisebb árfolyamréssel adja-veszi az eurót. A bankok 20–25 forintos különbséggel dolgoznak. Aki bátor, mobilapplikáción kereshet váltópartnert.
Meghirdetett stratégiájával ellentétben, egyelőre megtartja az állam az egykori Spéder-birodalom gerincét jelentő FHB jelzálogbank-beli tulajdonrészét.
Nem sok választása maradt az államnak a Gránit Bank részvényeinek eladásakor, mivel az egyetlen érvényes ajánlatot Hegedüs Éva tette.
Politikai kapcsolatok nélkül aligha vár fényes pálya a gázszerelőkre, pedig most hiányszakma – mondják a HVG által megkérdezett mesterek. A legtöbben mégsem irigykednek Mészáros Lőrincre, sőt a bukását is elképzelhetőnek tartják.
A tópart értékeit veszélyeztető visszásságok sorát tárta fel Balatonakarattyán az ombudsman, megnehezítve a befektetők dolgát.
A monopólium miatt elsőként pert indító külföldi online játékszervezőnek igazat adott a bíróság, és nemzetközi fórum elé kerülhet a hagyományos kaszinók verseny nélküli kiosztásának ügye is.
Nem mehet a biztonság rovására, hogy az ügyfelek hamarosan gyökeresen új típusú szolgáltatóknak adhatnak fizetési megbízásokat – mondja Farkas Ádám, az Európai Bankhatóság főigazgatója.
Nem mérik azonos mércével a Quaestor többnyire nem is létező értékpapírjait megvásároló kisbefektetőket. Míg sok károsult reménytelenül fut a milliói után, körülbelül háromszáz befektetőt teljes egészében kifizetnek.
Százmilliárd forintot meghaladó árbevételre tesz szert a magyar piacon Andrej Babis cégbirodalma, amely a BorsodChem veszteséges lengyel leányában is fantáziát lát.
Feljelentést tett Jávor Benedek európai parlamenti képviselő az uniós pénzből finanszírozott, 420 milliárdos szennyvízberuházás visszásságai miatt. Az egyik érintett, a Provital a Pallas Athéné alapítványoknak is tanácsadója.
Mindössze 18,2 milliárd forintért, azaz négyzetméterenként 56 ezer forintért vette meg a magyar állam az egyetlen komoly, piacképes Quaestor-örökséget, a leendő olimpiai helyszínként is szóba jött DunaCityt. A kötvényeseknek ebből nem jut egy fillér sem.
Nem éppen olcsó, mégis a világ egyik legkedveltebb cégközpontja Szingapúr, ahonnan egyre több magyar vállalatot is igazgatnak. Ma még elrejthető, hogy kikét.
Átláthatatlan, olykor nyilvánvalóan politikai indíttatású cégfelvásárlásokat hajtanak végre mostanában a magántőkealapok, amelyekben már 100 ezer euróval is „szakmai befektetővé” válhatnak a kiválasztottak. A leglátványosabb tranzakciók Mészáros Lőrinchez köthetők. A magántőkealapok működéséről szóló sorozatunk 2. része.
Átláthatatlan, olykor nyilvánvalóan politikai indíttatású cégfelvásárlásokat hajtanak végre mostanában a magántőkealapok, amelyekben már 100 ezer euróval is „szakmai befektetővé” válhatnak a kiválasztottak. A leglátványosabb tranzakciók Mészáros Lőrinchez köthetők. A magántőkealapok működéséről szóló sorozatunk 1. része.
A korrupciót mindenki csak a felszámolóknál keresi, de nem biztos, hogy ott van – összegzi tapasztalatait Somogyi Ferenc, aki kilenc év után lemondott a Felszámolók Országos Egyesületének elnökségéről.
Fel is jelentheti a jegy nélkül utazókat a MÁV, amely az utóbbi időben erőteljes behajtási módszereket vet be a bliccelőkkel szemben – közölte a társaság hvg.hu-val. Rejtély ugyanakkor, miért vette meg a társaságtól 5-10 éves követeléseit egy faktorcég, hiszen azok beszedése költséges és szinte esélytelen.
Szeptemberre elkészül a kormányzati stratégia a mezőgazdasági termelés digitalizálására, hogy a lehullott esőcseppek mennyiségétől a betakarított magokra jutó nyereségig minden adat hasznosuljon.
A külföldre utazók örömére ősz előtt nem várható a forint gyengülése, s akkor is csak átmenetileg, a választási kampányban pedig jól lehet majd roadshow-zni a szilárd nemzeti valutával.