Orbán és Salvini pókerpartija: ki gyűri maga alá a másikat
Orbán Viktor önmagát akadályozza az európai pártalapításnál. Nemcsak egójával kell megküzdenie, hanem kormányfői érdekei is ellentmondanak a nagyratörő terveknek.
Orbán Viktor önmagát akadályozza az európai pártalapításnál. Nemcsak egójával kell megküzdenie, hanem kormányfői érdekei is ellentmondanak a nagyratörő terveknek.
A kedden kirúgott Petry Zsoltnak tudnia kellett, klubja milyen értékeket képvisel, már csak azért is, mert korábban ő is kiállt mellettük. A Hertha döntésének mégis rossz üzenete van. Vélemény.
Aki az életeket menti, az a miniszterelnök – így foglalta össze Orbán Viktor mindazt, amit a járványkezelésből magára vállal. A halálozásért Brüsszel, a DK és az egyén a felelős, teszi hozzá a kormánypropaganda. Orbán az oltásügyből is migránskérdést teremtett.
A világjárvány gócpontja lett Magyarország: a háromszázat közelítő napi halálozás sejteni engedi, mekkora nyomás nehezedik az egészségügy dolgozóira. A kormány hiába zárja ki a nyilvánosságot a kórházakból, részint Orbán Viktor bőszítő szavára egyre többen mondják el panaszukat.
Ez a HVG hetilap ajánlója.
A nyugati szövetségi rendszer gyengülése utat nyitott a potyautasoknak, ahogy Orbán Krisztián közgazdász nevezi azokat a szereplőket, akik a hatalmi tömbök közt egyensúlyoznak, és igyekeznek a zavaros helyzetből a legtöbb hasznot húzni. A körön kívül pedig ott vannak az egész rendszer lerombolásában érdekelt provokátorok. Mit jelent ez a vakcinákért folytatott globális versenyben?
A technológia helyett a hatalmát központosította Orbán Viktor, és most ráomlott a saját rendszere. Néhány napon belül két informatikai blamázs történt, ez pedig a járványkezelés összes hibáját a felszínre hozta – a társadalom megosztottságával együtt.
Amilyen hosszan húzódott a válás, olyan hirtelen ért véget a Fidesz pályája az Európai Néppárt frakciójában. Orbán Viktor eddig rombolhatott, most építkeznie kéne.
Mark Zuckerberg lépéskényszerbe került, túl sok nemzeti kormány veszélyezteti birodalmát. Magyarországon a jelek szerint két célja van: nem keresztezni a hírhamisítást nagyiparban űző hatalom útját, de a nyugati nyilvánosság felé mégis igazolni, hogy cselekednek.
Mivel túl drágának találta a magyar kormány a Moderna vakcináját, lemondott 1,8 millió adagról. Helyette Orbán a közel kétszer olyan drága – sokak által kétségekkel fogadott – kínai oltás reklámarcának szegődött.
Sok víz lefolyhat még a brüsszeli ereszcsatornán, mire a Fidesz felfüggesztett néppárti tagságáról végső döntés születik. A szerdai döntés ugyanis a frakcióból való kilépésről határozott csak, a nagyobb kérdést függőben hagyta. Orbán Viktor számára kedvező lehet, hogy a döntő szóval bíró németek késő őszre szülhetik meg álláspontjukat.
Ez az e heti HVG ajánlója.
Az emberek nyitást követelnek, a vírus viszont további szigorra kötelez – ez a kormány dilemmája. Az egészségügyben dolgozók vállát három teher nyomja: a fertőzött fekvőbetegek száma, az oltópontok működtetése és a munkaszerződésük változása.
Rendszerkritikus aktivisták csoportjából "baloldali butikmédiává" vált a járvány ideje alatt a Partizán. Lehet is összefüggés a korlátozások és a tartalmi átalakulás közt: a nagyrészt színházi emberekből álló csapat itt tudta kiélni kreativitását, az otthonukba zárt embereknek pedig volt idejük a végtelen beszélgetésekre. Miből él meg egy videós műhely? Mi köze az újságíráshoz? És mit keres benne Gajdics Ottó?
Az első adatokat kedvezően értékelik a Klubrádiónál, a hallgatóik többsége megtalálta az adást a 92,9-es frekvencia lekapcsolását követően. A Médiatanács közben intő álmot látott, s megkezdte pályázatuk alaki vizsgálatát.
"Visszanézve micsoda baromság, hogy híresek leszünk és meg fogunk élni abból, ha az öcsém videót készít a főzéseimről" – mondja Fördős Zé, akit 35 éves koráig olyan lámpaláz gyötört, hogy sosem hitte volna, hogy mások előtt szerepelni fog. Milyen felelősséggel jár az ismertség? Kell-e egészségesen főzni? Állást kell-e foglalni közéleti kérdésekben? És mi jó lehet egy világjárványban? Portréinterjú az RTL műsorvezetőjével.
Nagycsaládos anyaként különösen felháborítja a Fidesz álságos családpolitikája Szél Bernadettet, akit politikai ambícióiról is kérdeztünk.
A magyar halálozási adatok az elmúlt év végén jelentősen meghaladták a sokéves átlagot, ráadásul 4000 esetben a Covid sem magyarázza az eltérést. A kormány magyarázattal nem szolgál, csak az Európai Uniót hibáztatja a kevés oltásért. Pedig épp csak az EU-nak köszönhetjük, hogy már beoltottak tízezreket.
Miért nem sikerült megvédeni a washingtoni törvényhozást? Miért láttatták sokan bohócoknak az erőszakos szélsőségeseket? Masha Gessen szerint azért, mert a rendszer képviselői magukhoz hasonlónak tekintették az ostromlókat. A publicistát, a New Yorker magazin munkatársát a helyes szóhasználatról, a sebek begyógyítását ígérő retorikáról és a magyar párhuzamokról kérdeztük.
Politikai vitában védené meg igazát Hadházy Ákossal szemben Hollik István, a Fidesz kommunikációs vezetője, és nem Facebook-tiltásokkal. Szerinte a közösségi média olyan, mint a Hyde Park sarka: senki szólásszabadságát nem lehet korlátozni. "Nem az én igazságomat védi a Fidesz, hanem a saját hazugságait" – felel rá Hadházy.