Az ukrán–orosz háború kétéves veszteségei mellett eltörpülnek az európai haderők készletei
Az alulfinanszírozott nyugati haderők úgy kívánnak erősíteni és koncepciót váltani, hogy még az ukrán veszteségek pótlása is lassan megy.
Putyin miatt sok ország fontolgatja a sorkötelezettség visszaállítását, de senki nem akar katona lenni
Az ukrajnai háború nyomán a magukat felkészületlennek érző európai országokban szóba került, hogy újra bevezetik a sorkatonaságot, ám az korántsem olyan egyszerű, mint az elképzelésekben szerepel.
A svéd hadsereg jobban hiányozna a NATO-nak, mint a magyar
A szinte azonos lélekszámú, de jóval gazdagabb skandináv ország védelmi képessége jóval nagyobb, és miközben a magyar kormány blokkolja a svéd NATO-csatlakozást, a honvédség sok fontos fegyverét épp a svédek gyártják. Infografikánk szemléletesen mutatja az erőviszonyokat.
Orbánt a haszon érdekli, az sem zavarja, hogy egyedül maradt a NATO-csatlakozás blokkolásában
Az egyhangúságot követelő döntésekben találta meg Orbán Viktor a lehetőséget, hogy a többség hangjával ellentétes álláspontjának érvényt szerezzen. Ukrajna kapcsán maximális haszonra játszik. Nem látszik azonban, mit érhetne el a NATO-bővítés blokkolásával.
A terrorcsoportokat ritkán lehet tűzzel-vassal kiirtani, viszont sokszor maguk hagynak fel az erőszakkal
Világszerte nehezen találják a receptet az ismét erősödő terrorizmus felszámolására, amihez a katonai erő kevés. A Közel-Keleten a régiek mellett új szélsőséges csoportok jelentek meg, Afrikában pedig már államszervezői ambícióik is vannak.
Terminátoroktól tartanak, akik ellenzik, hogy mesterséges intelligenciát tegyenek a fegyverekbe
A mesterséges intelligencia fejlődése elhozhatja az autonóm fegyverrendszerek korát. A teljesen önálló halálos eszközök kikerülhetnek a fantázia birodalmából, de az államok a politikai és etikai problémák ellenére sem tudnak korlátozásokat érvényre juttatni.
Takei Tomohisza tengernagy: A japánok annak látják Kínát, aminek Ukrajna tekinti Oroszországot
Az átalakuló világrendben megjelenő fenyegetések miatt Japán is intenzív haderőfejlesztésbe kezdett, amit behatárol a pacifista alkotmány – mondta Takei Tomohisza tengernagy, a Japán Önvédelmi Erők haditengerészetének volt vezérkari főnöke.
A hadseregek az első puskalövés, az első kilőtt rakéta előtt is pusztítják a környezetet
Az üvegházhatású gázok legnagyobb kibocsátói között vannak a hadseregek, de az államok sem tudják, mekkora a haderejük szén-dioxid-lábnyoma. Annyi bizonyos, hogy a technológiai fejlődés ellenére sem fér meg egymás mellett a haderőfejlesztés és a klímavédelem.
"Európának önálló képességekkel rendelkező űrhatalommá kell válnia"
Ambiciózus európai űrpolitikára lenne szükség ahhoz, hogy a kontinens növelje stratégiai autonómiáját, és valóban űrhatalom lehessen az átalakuló világrendben – véli Bartóki-Gönczy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, a Világűrjog és Politika Kutatóintézet vezetője.
Veszélyes vállalkozás is lehet a magyar katonák csádi missziója
A Csádba tartó magyar misszió katonai és humanitárius segítséget vinne a Száhel-övezet egyik utolsó stabil államának, ami rá is fér a konfliktusoktól szikrázó közép-afrikai országra. Orbán Brüsszelben is jó pontot szerezhet az akcióval.
Bombák és normák: van, amikor egy kórházat is jogszerű lerombolni a háborúban
A Hamász támadása minden elemében egyértelműen sértette a nemzetközi jogot, Izrael ellencsapásának megítélése attól is függhet, miként tekintünk a konfliktusra, az írott és íratlan szabályokra.
Lehet milliárdokat költeni a hadseregre, de amíg nincs elég katona, a védettség érzete álom marad
Csillagászati áron vett harckocsikat filléres drónokkal is meg lehet semmisíteni – ez az egyik olyan tanulsága az orosz–ukrán háborúnak, ami indokolttá tenné a magyar haderőreform újragondolását. Kérdés, hogy a gigabeszerzésekre kiépített rendszer képes-e erre. A logisztikai infrastruktúra például nem.
„Az erőviszonyok világosak: amíg Magyarország a NATO-csapatban focizik, addig az USA a csapatkapitány"
Magyarország van jobban ráutalva, hogy jó viszonyban legyen a szövetségeseivel – mondja Hettyey András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi kapcsolatok és diplomácia tanszékének docense.
Ez az új álommeló? Meddig lehet még kaszálni a promptolással?
Egyre elterjedtebb munkakör a mesterséges intelligencia használatához elengedhetetlen prompt engineering. Szaporodnak a képzések is, a szakma jövőjéről pedig folyik a vita.
Sok lőszert adhat Kim Dzson Un Putyinnak, de van ezekkel némi minőségi probléma
Észak-Korea segítené ki a munícióhiánnyal küzdő Oroszországot, ám a régi fegyverek csupán tapaszt jelentenek az orosz hadiiparon tátongó seben. Phenjannak lőszere van bőven, de amikor használta, sok vagy nem ért célba, vagy nem robbant fel.
Amilyen állapotok vannak a honvédségnél, a miniszter állása is veszélybe kerülhet
Az orbáni háborús retorika sem tudja elfedni a honvédségnél jelentkező személyi és technikai problémákat, feszültségeket. A fiatalítás címén végrehajtott kirúgások, az üzletemberből lett miniszter intézkedései a katonai pályába vetett általános bizalmat is gyengítik.
Abszurd, de nemcsak az ukrán, hanem az orosz hadsereg kulcsfontosságú ellátója is a Nyugat
Az Oroszország elleni szankciók ellenére a nyugati technológia zavartalanul áramlik be, az olaj pedig ki az országból. Az USA és az EU nehezen tud fellépni az óriási profitot bezsebelő közvetítőkkel szemben, akik tovább drágítják Moszkvának a háborút.
A „bűnösség vélelme": Putyin adta ki a parancsot Prigozsin megölésére, amíg nem bizonyítják az ellenkezőjét
Nemcsak a bosszút szolgálhatta, de a Wagner-csoport felszámolását is lehetővé teszi Jevgenyij Prigozsin és bizalmasainak halála abban a légi szerencsétlenségben, amely mögött mindenki Vlagyimir Putyin kézjegyét véli felismerni.
Lőszerért házalnak az ukrajnai háború résztvevői messzi országokban
Hiába érkeznek F–16-os vadászgépek Ukrajnába, a háborúzó felek sürgetőbb problémája, hogy gyorsabban használják el a lőszert és a haditechnikát, mint azt pótolni tudnák. A hiányt a semleges országok készleteiből fedeznék.