Különlegességek teszik még izgalmasabbá a bécsi Leopold Múzem kínálatát
Egyebek közt – február végéig – megtekinthetjük Max Oppenheimer, az expresszionizmus úttörője életművéből összeállított tárlatot.
Egyebek közt – február végéig – megtekinthetjük Max Oppenheimer, az expresszionizmus úttörője életművéből összeállított tárlatot.
„Zavaró pénzpiaci zajokkal” indokolta az MNB alelnöke, hogy nem gyorsítottak a kamatcsökkentés ütemén. Ezeket a zajokat főleg a kormányzati gépezet okozta.
Mintha kiütötték volna, úgy csuklott össze 2023 végére az infláció, ám ez mit sem változtat azon, hogy két év alatt a forint elveszítette értéke harmadát. Ezt pedig sem a nyugdíjak, sem a bérek növekedése nem kompenzálta teljesen. A tavalyi hivatalos adatokat napokon belül közli a Központi Statisztikai Hivatal.
Az EU pénzügyminiszterei megállapodtak a költségvetési szabályok módosításáról. Ennek Magyarországra vonatkoztatható következményeiről kérdeztük Darvas Zsoltot, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatóját.
Terven felüli hiány a büdzsében, borítékolható uniós túlzottdeficit-eljárás, több éven át tartó költségvetési megszorítás, amelynek csupán a mértéke kérdéses – két inflációs esztendő után e tényezőkkel súlyosbítva kell újraindítani a növekedést Magyarországon.
A pénzromlás üteme csökkent, de szintje még mindig elég magas ahhoz, hogy ne oldódjon a háztartások inflációs fóbiája. Közben a magyar gazdaság irányítói továbbra sem találják a közös nevezőt, a sok bizonytalanság miatt a szakértők várakozásai is eltérők.
Fordulópontok 2023 című évzáró sorozatunkban szerzőink az év számukra személyesen is fontos, kiemelten emlékezetes, akár sorsfordító kérdéseiről, történéseiről, pillanatairól, érzéseiről írnak. Farkas Zoltán idén többnyire Máltáról figyelte, mi történik itthon, és nagyon nem tetszik neki.
Teljes foglalkoztatás, árbefagyasztás, állami támogatás – megannyi olyan gazdaságpolitikai eszköz, amely első pillantásra vonzónak és előnyösnek tűnik. Ám mindegyiknek vannak hátrányai is.
Kabinetfőnök és nemzetgazdasági miniszter lesz Nagy Mártonból, aki felzárkózott Orbán Viktor fő politikai támaszai közé, és a választások előtt könnyítene a költségvetési szigoron.
Gyakorlatilag leválthatatlanná tennék a regnáló kormánypártokat azok a törvényjavaslatok, amelyek a parlament előtt fekszenek. Az ellenzék eszköztelen ennek megakadályozásában, és képtelen ellensúlyozni a kormánypropaganda százmilliárdjaival megtámogatott Fidesz–KDNP-kampányt.
Hatalmas ív az, amely a 93 éves Soros György életét átfogja: a HVG Könyvek gondozásában megjelent Soros György – Egy teljes élet című kötet annak szinte minden árnyalatát, összetevőjét, megközelítését felmutatja neves szerzők segítségével.
Ha egy agyonélénkített gazdaságtól várjuk, hogy utolérje Ausztriát, félő, hogy Lengyelországot sem közelíti meg újra – int óvatosságra Szilágyi Katalin, az OG Research budapesti irodájának vezetője, aki szerint az eddigi extenzív növekedési modell kifulladt.
Miközben a gázárak egy éve változatlanok, a Központi Statisztikai Hivatal szerint a vezetékes gázért 33,5 százalékkal kevesebbet kell fizetni, mint egy éve. Ha a KSH a gáz esetében nem értékindexet számolna árindex helyett, majdnem 11 százalék lenne az infláció.
Négy szűk esztendő után ismét a 2019 előtti gyors növekedési pályára állítaná vissza a gazdaságot a kormány, bár a munkaerő kínálata szűkös, a kamatszint tartósan magas marad, az államadósság terhei nőnek, a külső források érkezése pedig akadozik.
Legkorábban 2025-ben indulhat a nemzeti oltóanyaggyár próbaüzeme Debrecenben, de nem egészen azé, amelynek startját a miniszterelnök 2022 végére ígérte.
A különadókból és az infláció miatt nagyon sok pénz folyt be a költségvetésbe, de a kormány ezt úgy költötte el, hogy a korábban is elhanyagolt humán területek most sem jártak jól. Arról már nem is beszélve, hogy a kormány előbb osztogatott, és csak aztán fosztogatott.
A féktelen osztogatás után nem képes konszolidálni az államháztartást, és erre uniós támogatások híján nincs is esély.
Ha kilépnek propagandistaszerepükből, képesek nyíltan beszélni az ország válságos gazdasági helyzetéről az illetékes miniszterek és a jegybank elnöke. Ám az is lelepleződik, hogy totálisan mást gondolnak a válságkezelésről. Kérdés, milyen lesz a folytatás.
Kampányeseménnyé silányította Orbán Viktor a demográfiai csúcsot, amelyen a népesedéspolitikáról folytatandó értelmes párbeszéd lehetőségét is kizárta a „progresszív liberálisok” kiátkozásával. Miközben látszik, hogy népességcsökkenés megállításához a magasabb jövedelműekhez irányított családtámogatások nem elegendőek.
Tíznapos rendezvénysorozattá nőtt Máltán az EuroPride, amelyet a kormány 2,5 millió euróval támogat. A miniszterelnök bejelentette, hogy a nemváltó műtétek költségét az állam magára vállalja.