Csendes-Erdei Emese




2026-ban tényleg egy kézmosáson múlik, hogy ki kap el életveszélyes kórházi fertőzést? – kifaggattuk a népegészségügyi központ szakértőjét

Van, hogy minden szükséges tíz alkalomból csak négyszer fertőtlenítik kezüket megfelelően az egészségügyi dolgozók – idézte a WHO nemzetközi adatait Hajdu Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) Járványügyi és Infekciókontroll Főosztály munkatársa a HVG-nek adott interjúban. Arról azonban szó sincs, hogy kizárólag az ápolókat, orvosokat kellene felelőssé tenni a kórházi fertőzésekért, amiknek részletes adatait most kezdte el nyilvánossá tenni a kormányzat. Interjú halálozási arányról, a fertőzések fajtáiról, a statisztikai bonyodalmakról, okokról, megelőzési módszerekről és olykor tragédiához vezető tévhitekről.




Spányik András orvos, pszichoterapeuta: Rendszeresen nekem kellett a rossz híreket közölnöm

A mentőzésből elege lett, nem volt hozzá eléggé hideg feje. Edzett volt, de nem volt felkészülve arra, amit a Szent János Kórház pszichiátriáján látott. Elavult szemléletűnek tartja a reformkísérletet a pszichiátria területén. Szerinte ezt egy szervezetfejlesztőre kellene bízni, nem pszichiáterekre, mert „belülről magunkat nem lehet megreformálni”. HVG-portré.



Hét olyan terület van, ahol a legsúlyosabb a helyzet – interjú Buga László fekvőbeteg-ellátásért felelős államtitkárral

Az még a jobbik eset, ha csak a kórházi egységek ötöde nem működik – festett riasztó képet az ágazat helyzetéről a HVG-nek adott interjúban Buga László, aki oxfordi praktizálása és ceglédi orvosigazgatói állása után lett az Egészségügyi Minisztérium fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkára. Gyors terápiát nem ígér, de az orvosok újfajta ösztönzőkre, a szakdolgozók idei béremelésre számíthatnak, az ágazat pedig a tűzoltó jellegű beavatkozások mellett hosszú távú stratégiára készülhet.


Életeket menthetett volna, ha a Fidesz plakátkampányai a szűrővizsgálatokról szólnak – interjú Vokó Zoltán népegészségügyi államtitkárral

A betegadatok minden eddiginél mélyebb elemzésével is hatékonyabbá tennék a megelőzést és a betegségkockázatok kezelését – többek között erről beszélt a HVG-nek adott interjúban Vokó Zoltán népegészségügyért felelős államtitkár és a feladatban szerepet vállaló Kiss Zoltán, az MSD Pharma Hungary Kft. adatkutatási vezetője, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense. A szakembereket kérdeztük arról is: mitől lesz jobb egy átlagembernek, ha egy kormány tényleg odafigyel a népegészségügyre? Egyáltalán: mitől lesz jó vagy rossz egy népegészségügyi stratégia? Miért becsülik alá a kormányok ezt a területet? Miként tehető egészségértőbbé a magyar?





Hegedűs Zsolt az átalakulásról: Ne akarjátok megtudni, de biztosan látszanak rajtam a kialvatlan órák

Több szempontból is nehézkesen zajlik az önálló Egészségügyi Minisztérium kiválása a Belügyminisztériumból – erről is beszélt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egy keddi konferencián. Bejelentette, hogy a jövőben miniszteri biztos felel majd a várólista-csökkentésért és a sürgősségi ellátásért is. 190 hiányzó embert még nem tudja, honnan toboroz a minisztériumba, a szakemberekért harcolni kell, mint a cápáknak – mondta.


Kivizsgáljuk, hogy ugyanarra a műtétre miért kér kétszer annyi vért az egyik intézmény, mint a másik – interjú az Országos Vérellátó Szolgálat új főigazgatójával

A vérkészítmények adásának is megvan a kockázata, akkor adjunk, ha muszáj! – figyelmeztet Tordai Attila. Az OVSZ új vezetője azt ígéri, hogy rendet tesz az intézményben, kivizsgálja az elődje, Bayerné Matusovits Andrea idején kötött szerződéseket, racionálisabbá teszi a levett vér felhasználását, és megpróbál pluszpénzt találni a dolgozóknak. Miért fontos, hogy „javítsák a donorélményt”?


Hetvenezer forintba került az orvosi beavatkozás, de a sebtapasz már nem volt az árban – a miniszterig ment a dühös beteg

Azt hitte a páciens, hogy magánkórháztól vásárolt 70 ezer forintért egészségügyi szolgáltatást, de valójában egy sima klinikai bőrgyógyászaton látták el, ahol sebtapaszra már nem futotta – Tóth Zsolt anyajegyének története világosan megmutatja, hogy mennyire össze tudnak kuszálódni a köz- és magánellátás betegútjai. A szakértők szerint lehet, hogy a rendszerben minden jogszerű, mégis érthető tud lenni az átlagember felháborodása. Az anyajegyügy eljutott már Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez is, aki a HVG-nek nyilatkozva megerősítette: az egyetemi magánszolgáltatók működését is felül fogja vizsgálni.



Váratlanul ért, amikor a fiam új szerepkörét bejelentette a Tisza, de a családi béke töretlen maradt – interjú Velkey György Jánossal, a Bethesda igazgatójával

Személyes kudarcként élte meg, hogy az ország egyik vezető gyermekkórházának irányítójaként sem sikerült elérnie, a gyermekegészségügy prioritás legyen a magát családbarátnak nevező Orbán-kormány számára – erről is beszélt a HVG-nek a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János szerint sok más területen is elsikkadtak a szakmai érvek, „az elmúlt két kormányzati ciklusban a nagy szabályozási kérdésekben áttörő eredményeket nem sikerült elérni”. Szóba került a Fidesz-közelisége, az új kormány egészségügyi programja, és a fia, aki a Tisza egyik frakcióvezető-helyettese, de az is, hogy végül ő vagy Takács Péter exállamtitkár alapította közös DPK-jukat.