Balla István

Rengeteg fotónk van, de hány igazi emlékünk?

Nem biztos, hogy könnyebb lesz az unokánknak emlékezni ránk, mint nekünk a nagyszüleinkre, vagy a nagyszüleinknek a szépszüleinkre. Most tengernyi fotó és videó készül rólunk, ami segítheti, hogy felidézzék majd az emlékeket, de félő, hogy azok az emlékek bizony sekélyesek lesznek.




Parragh László: "A BMW nem a két szép szemünkért jön ide"

Az iparkamara elnöke szerint hiába a magyar az egyik legképzettebb, legjobb munkakultúrával bíró és arányaiban is kedvező árú munkaerő a világon, a profit mindent visz. Parragh László a hvg.hu.nak adott interjújában azt mondta, ha a magyar kormány nem adott volna milliárdokat a német autógyárnak, fizetett volna Szlovákia vagy Románia. Az elnököt kérdeztük arról is, hogy mekkora a befolyása az oktatásra, kudarc volt-e a szakoktatás átalakítása, valamint a tankötelezettség felső korhatárának csökkentése.



Zorán: A színpad jobban behúz, mint bármilyen kábítószer

Hihetetlen módon tudjuk ismételgetni a történelmet, és nem tanulunk az előző generációk tapasztalataiból, sőt nem tanulunk a saját kárunkból sem – mondja Zorán arról, miért lehetnek aktuálisak a négy évtizede írt sorok, miszerint „langyos a sör, de nekünk így is jó”. Októberben megint az Arénában koncertezik.






Mit kezdenek Hábetlerék a 2006-os tévéostrommal? Újraéled a Rozsdatemető

A XX. század történelmi viharait elszenvedő, de mégis túlélő Hábetler család története Fejes Endre kultuszregényében, a Rozsdatemetőben valamikor 1960-ban véget ér. A Katona József Színház új darabjában azonban egészen 2010-ig követhetjük az eseményeket. Tasnádi István vállalkozott arra, hogy továbbírja a család történetét. Hogy néz ki a rendszerváltás, az őszödi beszéd, a tévéostrom alulnézetből? Mit jelent a hábetlerizmus ma? Mi a kisember elvárása a hatalom felé? Interjú.


„Így az egész világ egy nagy McDonald's lesz”

Állandóan össze akarnak mosni különböző kultúrákat, a zenében éppúgy, mint minden más területen, és ez rendkívül káros folyamat – véli Szűcs Gábor, azaz Little G Weevil, aki közel másfél évtizede ment ki Amerikába kedvenc zenéjéről tanulni. Kiadott hat albumot, megnyerte a legrangosabb blues versenyeket, családot alapított, aztán elvált. Bár időnként hazalátogatott – például mentorkodni öt éve az X-Faktorba –, jó darabig úgy tűnt, végleg kint marad. Egyre növekvő honvágya végül hazahúzta. Interjú.






Megtalálta Orbán a nyelvtanulás Szent Grálját?

A miniszterelnöki ígéret szerint minden középiskolás állami pénzből kétszer két hetet tanulhatna nyelvet az adott idegen nyelvi környezetben. Egy jól átgondolt program valóban segíthetné a diákok nyelvtudását, ám korántsem biztos, hogy ez a leghatékonyabb és legolcsóbb eszköz erre.



Pajor Tamás: Új típusú diktatúra lopakodik

A mindenkori hatalom a természetéből adódóan megoszt, hiszen a hatalmi ambícióit ez segíti, ám ezeket egy demokráciában lehet korlátozni – állítja a napokban új dallal jelentkező Pajor Tamás. Az egykori Neurotic-, ma Ámen-frontembert csak picit bántja, hogy korábbi zenekarát máig jobban elismerik. Miért gondolja, hogy az evangélium a világ legnagyobb botránya? Mit kért a Fidesz a Hit Gyülekezetétől a jó viszonyért cserébe? Kit nem venne fel az országot járó autójába? Interjú.


Az a legfontosabb, ami a tanulónak fontos. És a tanterv, amit ismerünk, nem az

A világ minden részén oktatási reformok zajlanak, de ezek jó részét politikai és gazdasági érdekek vezérlik – állítja Ken Robinson. A nemzetközi hírű oktatási szakember új kötetében e helyett egy alulról jövő oktatási forradalomról ír, amely már sok helyen el is kezdődött. Szerinte először térképezzük fel a tanulók szükségleteit, és csak utolsósorban alkossunk tantervet. Állítja: megbukott az oktatás egységesítésének eszméje.