A CÖF idő előttinek tartja egy Békemenet megrendezését
A Civil Összefogás Fórum szerint a következő felvonulás „a későbbiek folyamán esedékes”.
A Civil Összefogás Fórum szerint a következő felvonulás „a későbbiek folyamán esedékes”.
Az írót egy olyan meggondolatlan kijelentése miatt kezdték vallatni, amelyre nem is emlékezett.
Az ember kihalásának előrejelzése ma nem tudományos tény, hanem valószínűségi becslés. A kutatók maguk is megosztottak abban, egyáltalán megvalósítható-e a szuperintelligencia: az a szint, amikor a gép már minden szempontból okosabb az embernél.
A botrányok után cégvezetők és kiugrott szakértők egész sora figyelmeztet: a nyakló nélkül vágtató AI-technológiai fejlődés rövid időn belül az emberi civilizációra is veszélyt fog jelenteni.
A kiállítás fődíját Kügerl Johanna nyerte, az alkotásokat egy hónapig lehet megnézni a Petőfi híd budai hídfőjénél.
A jövő márciusra tervezett találkozón Kirill Dmitrijev, valamint az AfD két társelnöke, Alice Weidel és Tino Chrupalla venne részt.
Egy tinderes film, amely parodizálja az elmúlt évtized magyar politikájának morális dogmáit. Eleven portré a nőről, aki Magda Goebbels lett, és a meleg férfiról, aki szerette. Egy szomorú és vicces díjnyertes regény. A világ egyik legelismertebb színházi rendezőjének első nagyjátékfilmje. Ez a HVG kulturális ajánlója.
Pogonyi Csabára bízza a miniszter a közlekedési, lakhatási és területfejlesztési projektek értékelését.
A cég alkalmazott tudományokért felelős igazgatója bírósági iratok szerint „példátlan mértékű, megdöbbentő lopásnak” nevezte, hogy a Microsoft és az OpenAI hatalmas mennyiségű újságcikket használt fel a AI-modelljei betanítására.
Nyers, brutális és cenzúrázatlan előadás a Katona József Színházban végre látható, minden magyar támogatás nélkül készült Parallax, amivel Mundruczó Kornél és társulata, a Proton Színház két éve járja Európa legfontosabb színházait, elnyerték vele Ausztria legfontosabb díját, itthon eddig mégsem hívta meg senki. Megnéztük.