Vitézy: 2014 után épülhet meg a 4-es metró második üteme
2014-ig a 4-es metró első szakaszát, az 1-es és 3-as villamos meghosszabbítását és a budai fonódó villamoshálózatot szeretné megépíteni a Főváros.
2014-ig a 4-es metró első szakaszát, az 1-es és 3-as villamos meghosszabbítását és a budai fonódó villamoshálózatot szeretné megépíteni a Főváros.
FH
FH
Hírszerző
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt kéri Kocsis Istvántól, a Budapesti Közlekedési Vállalat vezérigazgatójától, hogy vonja vissza a régi típusú, manuális jegylyukasztókra kiírt pályázatot - derül ki az MTI birtokába került, hétfőn kelt levélből, amit a BKK vezetője írt.
MTI
A Budapesti Közlekedési Központ Zrt.(BKK) vezérigazgatója sikeresnek tartja a közterület-felügyelők bevonását a jegykezelésbe a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) járművein.
FH
FH
Hírszerző
Összesen 2400 parkolóhely üzemeltetését vette át a fővárosi tulajdonú Parking Kft. hétfőn. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója elmondta: ez a VI., VII., VIII., IX. és XIII. kerületi, fővárosi kezelésű főutakat érinti.
FH
FH
Hírszerző
Parking Kft. új parkolóőrei ellenőrzik januártól a fővárosi üzemeltetésű parkolóhelyeket - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója. Vitézy Dávid csütörtökön azt mondta, hogy a fővároshoz kerülő parkolóhelyeken is érvényesek lesznek a korábban kiadott parkolókártyák, és a készpénz mellett továbbra is lehet majd mobiltelefonon fizetni.
MTI
Nincsenek veszélyben a BKV munkavállalóinak juttatásai, a vállalat minden kifizetést teljesíteni tud - ezt Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója mondta a Fővárosi Közgyűlés hétfői közmeghallgatásán.
FH
FH
Hírszerző
A róla készült adatgyűjtés miatt feljelentést tesz Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.
FH
FH
Hírszerző
A Hírt TV Célpont című műsora szerint megfigyelték az előző ciklusban Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. nemrégiben kinevezett vezérigazgatóját. Még azt is tudták, mikor rendel pizzát.
MTI
Vitézy Dávidról is adatokat gyűjtöttek az előző ciklusban - számolt be a Hír Televízió Híradója.
FH
FH
Hírszerző
Kontrát Nóra, Szűcs Panni, Vitézy Dávid, Crespo Rodrigo és Gulyás-Kovács Anna. Mi a közös bennük? Rokonaik is vezető posztokon vannak.
hvg.hu
Korrupt, lenyúlásra bazírozott parkolási rendszer, a hatalmas deficiteket felhalmozó MÁV, Volán, BKV értelmetlen rivalizálása, „könnyebb lopni, ha veszteségesre tervezünk” mentalitás, irreális jegyárak, a szakmai irányítás kikapcsolása – a budapesti közlekedés rákfenékeivel évek óta harcolnak a szakmai civil szervezetek. Vajon lesz–e gyökeres változás, azzal, hogy Vitézy Dávidot nevezték ki az újonnan felállított Budapesti Közlekedési Központ vezetőjének?
Kóti Lóránt
Biztosan lesz dugódíj Budapesten - hangzott el az RTL Híradójában. Ugyanakkor Vitézy Dávid hozzátette: néhány évig nem fogják bevezetni.
FH
FH
Hírszerző
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója kedden közölte: jövő hétfőn újraindulhat a forgalom a Margit hídon, ha ahhoz e héten minden érintett szervezet hozzájárul. A nyilatkozatok birtokában a Nemzeti Közlekedési Hatóság november 15-ével megadhatja az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt.
MTI
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 25 éves vezetője havi bruttó 1,6 millió forintos fizetésre számíthat a jövőben, amely mellé 40 százalékos teljesítményprémiumot is megítélhetnek - írja a Stop.hu.
hvg.hu
Egységesen kell kezelni a fővárosi közlekedést, ezért idejétmúlt a jelenlegi rendszer, amihez 42 éve nem nyúltak hozzá – közölte az M1 reggeli műsorában Vitézy Dávid, akit a november 2-án megalakuló Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. élére nevezett ki Tarlós István október 27-én.
hvg.hu
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) leendő vezetője szerint az idő majd eldönti, alkalmas-e a megbízatására.
MTI
A pozícióosztogatás szokása pártfüggetlen, a belőle fakadó elégedettség vagy elégedetlenség pedig egyértelműen pártszimpátia függvénye. Jó időben jó helyen lenni sokat hozhat szakmailag és anyagilag is, s a jelek szerint nem lehet elég korán elkezdeni a kapcsolatépítést.
hvg.hu
Tarlós István főpolgármester nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a szerződésbontás ellenére mégis megegyeznek az Alstommal a metrókocsik leszállításáról; a főpolgármester Vitézy Dávidot szeretné kinevezni a Budapesti Közlekedési Központ vezetőjének.
MTI
A Népszava információi szerint Vitézy Dávid, aVEKE szóvivője lehet a BKV-t is magában foglaló holdingcég vezérigazgatója.
hvg.hu
A közösségi közlekedést igénybe vevők nyerték az Európai Mobilitási Hét nyitóeseményeként megrendezett csütörtök reggeli eljutási versenyt Budapesten, a kerékpárosok alig lemaradva a második helyen értek célba, míg az autós közlekedés bizonyult a leglassabbnak.
MTI