18 közintézményt fűtenek geotermikus hővel Barcson
560 millió forint uniós támogatást elnyerő beruházással a Dráva-parti városban 18 közintézmény fűtenek geotermikus hővel.
560 millió forint uniós támogatást elnyerő beruházással a Dráva-parti városban 18 közintézmény fűtenek geotermikus hővel.
hvg.hu
Idén már a nyilvános online adatokat is felhasználja a vállalkozások ellenőrzéséhez és a vizsgálati célpontok kiválasztásakor az adóhatóság.
hvg.hu
A legrosszabb az, ha rögtön úgy kalkulálunk, hogy tuti siker lesz az, amibe belefogunk – legalábbis a MarketWatch szerzője szerint erre érdemes figyelni, ha nyugdíjasként vállalkozást indítana az ember.
hvg.hu
Akár tízmilliárd forintot is elérhet az az összeg, amit az áramszolgáltatók elosztócégei az elmúlt években jogalap nélkül beszedtek a kisebb cégektől, önkormányzatoktól, társasházaktól. Az áramszolgáltatók beperlésére már külön iparág is alakult, az eddigi perek során pedig volt olyan kisvállalkozó, aki ötmillió forintot kapott vissza.
Kiemelkedő helyet szerzett a Royal Tokaji az egyik legfrissebb világranglistán.
hvg.hu
A környező országokhoz viszonyítva Magyarországon sok, a cégek 6,5 százaléka szűnik meg egy év alatt, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. Hazánknál csak Szlovákiában és Szlovéniában kerül sor több vállalkozás törlésére. 2012-ről 2013-ra Magyarországon nagymértékben, közel 25 százalékkal nőtt a törlésre került cégek száma, miközben egyre kevesebb új vállalkozás alakul.
hvg.hu
Egy ausztrál startup óránként 60 dollárért – nem csak plátói – barátokat közvetítene ki ügyfeleinek. Az alapítók elmondása szerint nem egy randizós oldalt hoznak létre, hanem olyanok számára teremtenek lehetőséget, akik magányosak és beszélgetni szeretnének.
hvg.hu
A Bloomberg cégportrét közölt egy kis amerikai túraszervező vállalkozásról, amely a világ minden pontjára szervez túrákat. A Kilimandzsárótól a Himalájáig vállalnak komplett túrákat. Az alapítók maguk is hegymászók voltak, ebből nőtt ki a cég.
hvg.hu
Januárban 426 cég szűnt meg az építőiparban. Ez lényegében megegyezik a tavalyi évkezdettel, azaz növekedés nincs, a magas megszűnési ráta stabilnak tűnik. "Az év hátralevő részében újabb megszűnési hullámra számíthatunk, mert még sok 2012-ben indult felszámolási eljárást fejeznek be a hatóságok, és emellett számos 2013-ban kezdődött kényszertörlés is lezárulhat" – véli Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten igazgatója.
hvg.hu
Egy év alatt több mint 18 százalékkal bővült azoknak a cégeknek a száma, amelyek 180 napnál hosszabb idő óta, 100 millió forintnál nagyobb összeggel tartoznak az adóhivatalnak, a negyedévente közzétett listán 2637 cég szerepel, míg egy éve 2226 társaság neve volt rajta – közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis.
MTI
Nemcsak Ázsiában, a nyugati világban is hódítanak a virtuális barátnők (kisebb mértékben barátok). Az egyre izmosodó iparágban sokan fizetnek azért, hogy online chateljenek "barátnőkkel", ez pedig komoly megélhetést, kiegészítő jövedelmet biztosít az érintetteknek.
hvg.hu
Induló vállalkozóknak mindig jól jön egy térkép a kezdeteknél, ami bemutatja, hogy miképpen is nézne ki a vállalkozás startja. A Startupdate eligazítja a kezdő vállalkozót az indulásnál.
hvg.hu
Hétezer vállalkozónál kopogtatott az elmúlt hetekben az adóhivatal: a szervezet emberei az elmaradt kamarai hozzájárulás összegét vonták el az érintett piaci résztvevőktől – írta hétfői számában a Magyar Nemzet, amely szerint még több tízezer gazdasági szereplő számolhat az ötezer forintos költséggel járó adóhivatali eljárással.
MTI
Tavaly 13,9 százalékkal kevesebb cég alakult Magyarországon, mint az előző évben; az új cégek számát illetően a közép-európai régióban hasonló a helyzet Lengyelországban és Csehországban is, ahol szintén 10 százalék körüli csökkenést mértek – közölte a Bisnode üzleti információszolgáltató csütörtökön.
MTI
A 30 év alatti menedzsmenttel rendelkező cégek 71 százaléka átlagot meghaladó kockázattal rendelkezik, így hosszú távon megtérülő lehet a fiatal vállalkozók képzésére költött 7 milliárd forintos állami támogatás.
hvg.hu
Egyre több kínai választja azt a lehetőséget, hogy több mint 500 ezer dollárt fektet be az Egyesült Államokban két év alatt, ezzel pedig ők, és családjuk is zöldkártyát kap és potenciálisan állandó lakosság válhatnak. Sok amerikai kis- és középvállalkozás számára ez a lehetőség jelenti szinte az egyetlen utat a pénzszerzésre a 2008 óta megszigorodott banki hitelezés útvesztőjével szemben. A programot ugyanakkor többen kritikával illetik.
hvg.hu
A H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ egyedülálló közép-kelet európai női startup versenyéhez keresi a régió legismertebb startup arcait. A kampány során nem feltétlenül a legnagyobb tőkével rendelkező vagy a legtöbb startup vállalkozást indító vállalkozókra koncentrálnak, inkább azokra a személyekre, akiket a helyi startup közösség a legjobban ismer, akik a helyi vagy régiós startup szféra elismeréséért és sikeréért a legtöbbet teszik.
hvg.hu
A vállalatok összesen 1910 milliárd forinttal tartoznak az államkincstárnak, ennek 79 százaléka behajthatatlan, mert nem működő cégektől kellene beszedni a tartozást. Tavaly félmillió adóvégrehajtást indított a hazai cégek ellen az adóhatóság.
hvg.hu
Hiába a hírnév és pénz, még a celebeknek is beletörhet a bicskájuk egy-egy vállalkozás elindításába.
hvg.hu
A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) a kreatív ipar, a zöld gazdaság és az infokommunikációs ágazat területén már vállalkozó vagy vállalkozni vágyó fiataloknak hirdet üzleti versenyt az i.e. SMART európai uniós projektje keretében. A SMART Versenyre olyan 35 év alatti fiatalok jelentkezhetnek, akik a fent említett három ágazat területén üzleti ötlettel vagy működő vállalkozással rendelkeznek.
hvg.hu