A NER bánhatja: átírták az auditok szabályát, alacsonyabb költségeket és gyorsabb ügyintézést ígért a miniszter
Túlságosan leszűkült azoknak a köre, akik kiberbiztonsági vizsgálatot végezhettek, ezen változtatni kellett – magyarázta Tanács Zoltán.
Túlságosan leszűkült azoknak a köre, akik kiberbiztonsági vizsgálatot végezhettek, ezen változtatni kellett – magyarázta Tanács Zoltán.
HVG
Frissítették az amerikai listát azokról a cégekről, amelyekről feltételezik, hogy a kínai hadsereget segítik.
HVG
Úgy tűnik, sokan készülnek a kis méretű csomagok vámmentességének megszűnésére.
HVG
A kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie, a vállalati csődök mintegy 25 százaléka pedig közvetlenül a ki nem fizetett tartozásokra vezethető vissza.
HVG
A kávé 10 évvel ezelőtt csak egy plusz szolgáltatás volt a munkahelyen: legyen valami a konyhában, ami „felébreszti” a kollégákat. Az elmúlt években azonban a vállalatok gondolkodása látványosan megváltozott e téren. Egyre több cég ismeri fel, hogy az irodai kávézás nem csak a kényelemről szól, hanem egyértelműen része a munkavállalói élménynek, a hatékonyságnak és a brand reprezentációjának is.
Hirdetés
A változó tranzakciós díjaktól az alapanyagveszteségen át az üzemanyagárak ingadozásáig számtalan hirtelen felmerülő vagy rejtett költség jelentkezhet egy KKV életében. Ezek a kiadások gyakran láthatatlanok, mégis jelentősen ronthatják a vállalkozások pénzügyi eredményét. Az okokról és a lehetséges megoldásokról tapasztalt cégvezetőkkel beszélgettünk.
Yettel
2015 és 2019 között sikerült érdemben előrelépnie Magyarországnak a termelékenységben, de a mögöttünk hagyott 16 év többi részében nem nagyon tudtuk tartani a lépést a környező országokkal.
HVG
A Mol szerint az újabb tíz napos haladék elég lesz arra, hogy véglegesítsék az üzletet. Nemrég még arról szóltak a hírek, hogy 30 napra volna szükség.
HVG
Felemásan teljesítettek az élelmmiszer-kiskereskedelmi láncok. A forgalom alakulását nézve kiemelkedett a mezőnyből a Penny és a Lidl.
HVG
A legnagyobb drogérialáncok versenyében a dm növelte legdinamikusabban a forgalmát tavaly, de a riválisok, a Rossmann, a Müller és az Ecofamily is erősített.
Pedig nem kérdés, hogy igény itt is lenne rá.
HVG
Bár az ősszel még Forsthoffer Ágnes sínylette meg, hogy ellenzéki politikusnak állt, mostanra már két olyan cégvezető-tulajdonosnak is távoznia kellett, aki korábban ellene tett, vagy nem állt ki mellette.
HVG
A Fővárosi Önkormányzat egy újabb manőverrel kerüli el a csődöt, miután a szolidaritási adóteher mértéke és rendezetlensége egyelőre az új kormány felállásával sem változott.
A három barkácsáruházat működtető Bauhaus árbevétele átlépte a 37 milliárd forintot, ehhez 664 milliós nyereség társult. Előbbi 3, utóbbi 170 százalékos növekedésnek felel meg. A nyereség a „zsákban” maradt.
HVG
Egy gyors csere és már mehetnek is.
HVG
Komolyabb ízelítőt kaphat, aki mélyebben kíváncsi a japán autós kultúrára.
HVG
Négy és fél hónappal az után, hogy Gulyás Gergely azt mondta, felszámolási kérelmet adtak be, a bíróság elrendelte a cég ellen az eljárást.
HVG
A letepeledési kötvényes botrányban érintett cég tulajdonosával is közös vállalatuk van a látványszínházasoknak, akik 300 millió forint támogatást kaptak a Nemzeti Kulturális Alaptól.
HVG