#vagyonosodási vizsgálat



Semmit nem árul el a vagyonnyilatkozat, de érinthetetlen a rendszer

A pártok szeretik egymás politikusait vagyonosodási ügyekben támadni, de az átláthatatlanságra kormányokon átívelően nagyon vigyáztak mindig is. Majdnem volt az ügyben népszavazás, aztán mégsem. Most is lehetne tartani, van hitelesített kérdés, de addig marad a vagyonnyilatkozat, arra, hogy következtetéseket vonjunk le a vezetők anyagi helyzetéről.














Juhász Péter felkínálja magát a NAV-nak

Vagyonosodási vizsgálatot kért saját maga ellen Juhász Péter. Az Együtt ötödik kerületi önkormányzati képviselője közzétette Facebook-oldalán a NAV-nak írt ironikus levelét, amelyben azt kéri, hogy az adóhatóság „olyan tüzetesen vizsgálja át az Orbán-kormány NER-gazdagjainak vagyonosodását is”, ahogy az övét.



Jól működik az állam által jóváhagyott pénzmosoda

A NAV pénzügyi nyomozói a minap füleltek le egy bűnszervezetet irányító nyíregyházi ügyvédet. A „vállalkozó szellemű” férfi cégtemetőt is működtetett. Ennek ürügyén nagyító alá veszi az Adózóna, hogy ma Magyarországon lehetséges-e legális pénzmosás, vagy jól zárnak a törvény zsilipei.