#uniós pénzek






Hivatali visszaéléssel jelentettek fel egy sor fideszest

Az a gyanú, hogy ismeretlen tettesek, akik valószínűleg kormánypárti politikusok, ellenzékieket fenyegettek meg, és a hivatalukkal összeférhetetlen döntéshozatalokban vettek részt. Ha igaz az állítás, akkor ezekben a hónapokban több százmilliárd forint uniós pénzt költenek el olyan célra, amelyet Brüsszel valójában nem támogat. Így akár a summa visszaadására is kötelezhetik Magyarországot.















Lázárék belső vizsgálatot indítanak a fideszes Voldemort ügyében

A Miniszterelnökség belső vizsgálaton igyekszik tisztázni a borsodi fideszes Mengyi Rolandot érintő korrupciós vádakat, egyelőre arra keresve a választ, hogy az érintett cégek milyen formában indulhattak el pályázatokon a 2007-2013-as, illetve a 2014-2020-as uniós ciklusban. Mengyi állítólag tízmillió forint "alkotmányos költséget" kért a nyertes pályázatok fejében. Csepreghy Nándor érintettségéről is beszélnek.