"Lila lokálpatrióta" tüntetést szervez péntekre az MSZP
Lokálpatrióta demonstrációt szervez az MSZP péntekre az újpesti Károlyi Sándor Kórház ágyszámának tervezett csökkentése miatt.
Lokálpatrióta demonstrációt szervez az MSZP péntekre az újpesti Károlyi Sándor Kórház ágyszámának tervezett csökkentése miatt.
MTI
Ez a keddi Arsenal-Milan például. A kapus arca a második gól után. A szurkolóké a harmadikat követően. A szeretetreméltó, érthető, de azért elég félelmetes őrület. Ami mégiscsak játék. De minthogy teljesen mégsem az, felmerül a kérdés, meddig megható, és honnan szánalmas ez az egész. A rajongás.
Egressy Zoltán
Kiraboltak egy az újpesti Árpád úton található bankfiókot pénteken, ugyanezt a pénzintézetet rabolták ki múlt kedden is; személyi sérülés most sem történt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
MTI
Elütöttek egy közlekedési balesetnél intézkedő rendőrt a főváros IV. kerületében pénteken. A járőrt kórházba vitték.
MTI
A DVSC-TEVA és az Újpest megállapodott, hogy januártól a bal oldali védő, Fodor Marcell a lila-fehéreknél folytatja pályafutását - adta hírül a dvsc.hu.
hvg.hu
Súlyos sérüléseket szenvedett az az idős nő, akire az újpesti polgármesteri hivatal előtt felállított tízméteres karácsonyfát a viharos szél ráborította - írja a Blikk.
hvg.hu
Az újpesti kikötőből csütörtök este szállítják a Mercedes-Benz kecskeméti gyárába egy 400 tonnás présgép utolsó szállítmányát; az útvonalat a rendőrség biztosítja.
MTI
A József Attila utcában egy 30 négyzetméteres garzon gyulladt ki, a tűzoltók a lángokat eloltották, de a lakásban lévő két emberen már nem tudtak segíteni.
MTI
Ajzó-lazító szert is kaphattak azok a kiskorú fiúk, akiket a napokban Újpesten leplezett pedofilhálózatban kényszerítettek szexuális szolgáltatásokra - számolt be az m1 szerda esti Híradójában.
MTI
Holtan találtak egy 85 éves asszonyt az újpesti lakásában; a nő az MTI információja szerint bűncselekmény áldozata lett.
MTI
A Lombard Pápa hazai pályán nagyon simán legyőzte a Zalaegerszeget, az Újpest pedig nagy csatában diadalmaskodott a vendég Kecskemét felett a labdarúgó Ligakupa 5. fordulójának szerdai játéknapján.
MTI
Füstöl egy metrószerelvény az Újpest-Városkapu megállóban. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A 3-as metró nem jár az Árpád híd megálló és az újpesti végállomás között, az utasokat autóbuszokkal szállítják.
hvg.hu
Lipták Zoltán a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-ben folytatja pályafutását. A válogatott védő - a klub honlapja szerint - szerdán 2012. december 31-ig szóló szerződést írt alá.
MTI
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a szombati Ferencváros-Újpest mérkőzésen történt rendezési hiányosságok és szurkolói rendzavarások miatt az FTC-t mint visszaesőt 200 000, az Újpestet pedig 100 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
MTI
Kigyulladt egy ötemeletes társasház egyik földszinti lakása szerda reggel Budapesten, a IV. kerületi Árpád úton; a tűzoltók a lángokat eloltották, az épületből hat embert kimenekítettek, senki nem sérült meg - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtóügyeletese.
MTI
Menesztették az Újpest női röplabdacsapatának vezetőedzőjét, Farkas Mihályt.
MTI
Az öt nagy fővárosi sportklub körülbelül 1 milliárd 281 millió forint közpénzt kap, de ennek elosztása nem arányos, mert amíg például a Ferencváros 550 milliót kap, addig a Vasas 12 milliót.
MTI
Van miért aggódnia az Újpestnek: ha jogerőre emelkedik a felszámolást elrendelő végzés, kizárhatják a csapatot a bajnokságból.
MTI
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC többségi tulajdonosa kedden közleményben jelentette be, hogy a jövőben nem finanszírozza tovább a csapat működését, és a pénzügyi mellett beszünteti a futballklub egyéb támogatását is.
MTI
Összességében 14,6 milliárd forintba kerülő gigaberuházásra adtak be pályázatot a vízilabdázók, s jó esetben három év múlva már állhat a sportági központ, amelyet a Megyeri híd pesti hídfője és az Aquaworld közötti területre álmodtak meg – írta csütörtöki számában a Népszabadság.
MTI