Négy Szőlő utcai gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását indítványozza az ügyészség
A három férfi és egy nő a gyanú szerint bántalmazta a Budapesti Javítóintézetben letartóztatásban lévő fiatalkorúakat.
A három férfi és egy nő a gyanú szerint bántalmazta a Budapesti Javítóintézetben letartóztatásban lévő fiatalkorúakat.
HVG
Filemon Mihály magánerdejében úgy húzták fel az építményt, hogy körülötte minden fát kivágtak.
HVG
A 28 éves nőre kollégái találtak rá, akiknek azt mondta, hogy csak erős menstruációs vérzése van, de egyébként jól érzi magát.
HVG
A gyerek maradandó sérüléseket szerzett, még a kötés cseréjénél is el kellett altatni fájdalmai miatt.
HVG
Előfordult olyan eset is, hogy a fiatalkorú fiú egy társát arra kényszerítette, kérjen pénzt az anyjától, egy másiknak pedig elkérte és eladta az 50 ezer forint értékű telefonját. Vádat emeltek a fiú ellen.
HVG
A büntetett előéletű Tolna megyei férfinek elrendelték a letartóztatását.
HVG
A férfi beismerte, hogy gondatlan volt.
HVG
Bűnügyi felügyeletbe került a héten őrizetbe vett nevelőnő négy hónapra.
HVG
Az országgyűlési képviselő szerint a Fejér megyei ügyészség elfogadta a sofőr vallomását, mely szerint „valami” a járműve felé irányította a Suzukit.
HVG
A pénzét mindegyiküknek elvette.
HVG
A megalapozott gyanú szerint a nő több alkalommal is bántalmazta a javítóintézetben élő fiatalokat.
HVG
Ő, illetve a növendékeket kilinccsel verő rendész és társa letartóztatásáról is döntést hozott a bíróság.
HVG
Fennáll a gyanú, hogy aljas indokból követtek el könnyű testi sértést, amikor azért vertek meg egy fiatalkorút, hogy az ne beszéljen az őt ért sérelmeiről.
HVG
Másfél millió forintnyi kárt okozott lopásokkal a férfi, aki ellen vádat emelt az ügyészség.
HVG
A Muki néven ismert férfit első fokon a Szegedi Törvényszék 20 évre ítélte.
HVG
Hiába tartóztatták le a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját még májusban, forrásaink szerint a Juhász Péter Pál embereiként ismert vezetők és dolgozók a helyükön maradtak. A lehetséges szexuális bűncselekményekről szóló szerdai cikkünk után felgyorsultak az események, a megtáltosodott ügyészség egy új gyanúsítottat is bejelentett. Nevet nem közölhettek, de lapunk kiszúrta, hogy valószínűleg ezzel összefüggésben pénteken teljesen kitakarították a javítóintézet honlapján az „intézmény vezetői” részt.
Az ügyintézőként dolgozó nő bizalmi kapcsolatban állt Juhász Péter Pállal, így tudhatott az ellene folyó nyomozásról is.
HVG
Az elsőfokú ítélet szerint a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.
HVG
Az orvost első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, de az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.
HVG
A Pest megyei főügyészség az apát emberölés bűntettének kísérletével, míg a lányát zaklató férfit szeméremsértés vétségével és garázdaság vétségével vádolja.
HVG