#Tuzson Bence

A kormány nem fél a Spédernél lefoglalt hangfelvételek tartalmától

Ezt Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár mondta egy keddi sajtótájékoztatón. A MNO korábban azt írta, hogy Orbán Viktor és Rogán Antal is hallható a nyomozók által elfoglalt felvételeken. A sajtótájékoztató aprópója az Alkotmánybíróság keddi döntése volt, amelyben mind a négy, a menekültkvóták bevezetése elleni népszavazásról szóló indítványt elutasította a testület.



Kormányzati bohózat a Vár tövében

Mintha egy Jancsó-film szatirikus jelenetei elevenedtek volna meg, letették a Vár-felújítás első lépésének, a Lovardának az alapkövét. A gyomnövények között, a tűző napon felsorakozott sajtó és politikai elitcsapat olyan beszédeket hallgathattott végig, amelyek a szocializmusban is megállták volna a helyüket. A beszédek alapján országos várépítési láz következik.











10+10 millió: matekozni kell majd a négyzetméterekkel

Az új otthonteremtési rendszerben a támogatást akkor kaphatják meg a családok, ha a lakás, amelyet vásárolnak, legalább annyi négyzetméteres, mint a családban élő gyermekek száma hússzal szorozva. Egy háromgyermekes családnak például legalább hatvan négyzetméteres lakást kell vásárolnia.








Megvan, hogy kik lesznek Rogán miniszter emberei

Tuzson Bence, Dömötör Csaba, Bíró Marcell és Nagy János lesznek a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, azaz Rogán Antal államtitkárai. A státuszokat, az irodákat és a költségvetést a Miniszterelnökség anyagi keretéből vonja el a kormány.