A szülők feldolgozatlan traumáinak örökölt érzései esetenként fantomként, a kimondatlan és kimondhatatlan dolgok szellemeiként élnek tovább az érintett gyerekekben. Részlet Galit Atlas Érzelmi örökség című könyvéből.
Interjút adott a klinikai szakpszichológus új könyve megjelenésének apropóján, amelyben többek között arról is beszélt, hogyan is értelmezi a „szabad akaratot”, és hogy miért fontos, hogy egy gyermek önmagáért, és ne konkrét céllal jöjjön a világra.
Örökül kapott traumák és azok feldolgozásai állnak a középpontban a Mundruczó Kornél–Wéber Kata-szerzőpáros Evolúció című filmjében, amely a Cannes-ba visszatérő alkotók innovatív munkáinak helyet adó Premier szekcióban vasárnap mutatkozott be.
„Semmi nincs lelkileg erőteljesebb hatással a gyermekre, mint a szülők meg nem élt élete” – idézi Carl Gustav Jung tanulságos mondatát a Transzgenerációs történetek – Örökül kapott traumák és feldolgozásuk című kötet, amely különböző terápiás utak mentén vezeti végig az olvasókat azon a kérdésen, miért feltétlenül szükséges szembesülnünk felmenőink sokszor ismeretlen, elhallgatott múltjával annak érdekében, hogy kezünkbe vehessük a saját sorsunkat. Dr. Koltai Mária pszichiáterrel, kiképző pszichoterapeutával, a könyv elméleti bevezetőjének szerzőjével beszélgettünk.