A gazdaságnak is jót tenne, ha természetvédelmi terület lenne a Föld a harmada
Kutatók szerint gazdasági érdek is, hogy ne úgy tekintsünk a természetre, mint amit ki kell aknázni, hanem olyan tyúkként, amit óvni kell, hogy aranytojást tojjon.
Kutatók szerint gazdasági érdek is, hogy ne úgy tekintsünk a természetre, mint amit ki kell aknázni, hanem olyan tyúkként, amit óvni kell, hogy aranytojást tojjon.
hvg.hu
Míg Hollandiában csupán két madárfajra lehet vadászni és az uniós átlag is csak harminc, addig a francia törvények 64 – köztük veszélyeztetettek – vadászatát is engedélyezi.
hvg.hu
Japánban helyreállt az élő nemzeti természeti kincsként számontartott állatok emésztése.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Négy férfit vettek őrizetbe, egyikük bevallotta, hogy ők ölték meg Rafikit.
MTI
Ez lesz az első ilyen besorolású terület Magyarországon.
hvg.hu
A világhírű főemlőskutató és a környezetvédő szerint az étkezési szokásainkat is radikálisan át kell alakítanunk, hogy megakadályozzunk egy következő világjárványt.
hvg.hu
Miközben Magyarországon – munka nélkül maradt cirkuszi állatok közreműködésével – megnyílt az első szafaripark, a valódi nemzeti parkok elefántjai, medvéi, gepárdjai és egyéb egzotikus élőlényei világszerte fellélegezhettek, mert a koronavírus-járvány miatt mostanában nem abajgatják őket etetni vágyó vagy velük szelfizni akaró autós turisták.
HVG
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elemzése szerint már nemcsak az agrár élőhelyeken, de a magyarországi erdőkben is csökken a madárállomány. Az elmúlt húsz évben összesen 30 madárfaj száma csökkent az élőhelyük romlásának következtében.
hvg.hu
A környék szállodái és panziói többnyire illegálisan töltötték fel belőle a medencéiket, ezért a tó vize elapadt.
MTI
Idén március 28-ára szervezte meg a Természetvédelmi Világalap a Föld órája kezdeményezését, amely során 60 percre sötétségbe burkolózhat a világ.
hvg.hu
Tudósok szerint kevéssé ismert állatokkal, például a pápaszemes medvével vagy a kígyászkeselyűvel is kampányolni kell a jövőben ahhoz, hogy a lehető legtöbb pénz gyűljön össze a kihalás fenyegette fajok védelmére.
MTI
A köztársasági elnök szerint a káros hatások útlevél nélkül közlekednek az egész Földön.
MTI
1800 foltos szalamandrát veszélyeztethet, hogy a vagyonkezelő építési telekként értékesíti a budaligeti völgy egy részét.
hvg.hu
Vanessa Bézy biológus még 2016-ban rögzítette, amint a nőstény teknősök a tengerben várják, hogy megindulhassanak lerakni a tojásaikat.
hvg.hu
Európai bölényekkel népesítették be az Őrségi Nemzeti Park egy hetven hektáros, fokozatosan újra vadonná alakuló területrészét - tájékoztatta az MTI-t Németh Csaba, az Őrségi Nemzeti Park igazgatóhelyettese.
MTI
A Közös Agrárpolitika (KAP) teljes és azonnali reformját szorgalmazzák európai tudományos műhelyek, melyek kutatói nyílt levélben szólítják fel az Európai Unió vezetőit a természeti értékek pusztításának megállítására. A riasztó mértékű csökkenés mára a teljes agrár-életközösséget fenyegeti: tetten érhető a madár- és emlősfajok állományaiban éppúgy, mint a kétéltű- és hüllőfajok, valamint az ízeltlábúak különböző csoportjaiban.
hvg.hu
A társadalmunk egy perverz, zoofil és egyben önpusztító ideológia rabja. Pedig az emberi faj addig fog fennmaradni, amíg képes „leigázni a természetet.”
Balavány György
Az állatot közel száz éve kihaltnak tartották a területen.
MTI
A vegyszerhasználat és az intenzív mezőgazdasági művelés tett be a kék virágnak.
hvg.hu
Bálint György száz éve talán a magyar történelem legnehezebb, legtragikusabb száz éve volt.
Karácsony Gergely