Új, szájon át szedhető koronavírus-gyógyszert vizsgál a Semmelweis Egyetem
Az újfajta készítményt az Egyesült Államokban kezdték el tesztelni, márciusban. Most nagyobb számú beteg bevonásával is vizsgálják, többek közt a Semmelweis Egyetemen.
Az újfajta készítményt az Egyesült Államokban kezdték el tesztelni, márciusban. Most nagyobb számú beteg bevonásával is vizsgálják, többek közt a Semmelweis Egyetemen.
hvg.hu
Már volt alkalma a zenekari tagoknak személyesen is találkozni a frontemberrel, ami „fontos mérföldkő, de nem jelenti az út végét” – írta a Quimby.
hvg.hu
Legyőzte a fertőzést Winston, a San Diegó-i állatkert szafariparkjának idős gorillája.
MTI
A bamlanivimab egy infúziós antitest-terápia, amely a szakemberek szerint jelentősen csökkentheti a koronavírus-betegség szövődményeit. A szert Amerikában fejlesztették ki.
hvg.hu
Speciális gyászfeldolgozó csoportok segíthetnek azoknak, akik a járvány miatt egyik napról a másikra vesztették el szerettüket.
Oroszi Babett
A Tel-Aviv-i Egyetem kutatói szerint a hiperbár oxigénterápia segítségével megállítható a vérsejtek öregedése, így pedig maga az öregedés is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az önkifejezést nem lehet betiltani, ezért is van szükség a pszichológus szerint olyan gyerekkönyvre, mint a Meseország mindenkié. Úgy véli, hogy a mind szorongatóbb külvilággal szemben komorabb mesékkel vértezhető fel a psziché.
Magyarországon kezdődhetnek meg annak a magyar fejlesztésű terápiának a klinikai vizsgálatai, amellyel talán meg lehet akadályozni a koronavírus által kiváltott túlzott immunreakciót, az úgynevezett citokinvihart és a nyomában kialakuló súlyos szervkárosodásokat – írta a Növekedés.hu. A biológus magabiztos, de egyelőre sok a "ha".
hvg.hu
Az elmúlt esztendőkben egymást érték a pedofil botrányok, s ebből - egy Dél-Amerikából hazamenekített diplomata, Kaleta Gábor kapcsán - kijutott nekünk, magyaroknak is. A szexuális bűnelkövetőket amerikai és európai börtönökben is tanulmányozó pszichológus, Fiáth Titanilla, próbálja megválaszolni azt a kérdést, hogy ismerhetők fel a pedofilok, s mit is kezdhet velük a társadalom és a büntetésvégrehajtás.
hvg360
A streaming-szolgáltatók indulásával és megerősödésével a sorozatok terén is óriási lett a merítés és a választék – a könnyű elérhetőség mellett. Az online videótárakban a folyamatosan megjelenő új szériák mellett párhuzamosan elkezdünk akár három másikat is, nem ritkán olyat, ami már befejeződött, a 90-es évek vége óta megerősödő minőségi sztenderdek miatt pedig már az újranézés sem bűncselekmény. Alább az HBO GO kínálatából válogattunk és teszünk javaslatokat, de a lista személyes ízlésünket tükrözi.
HBO Max
Egy újfajta antitest-terápiával gyógyítaná meg azokat a vírusfertőzötteket az AstraZeneca, akik a betegség korai szakaszában járnak.
hvg.hu
A betegségéről nyilatkozó orvos annak dacára került kritikus állapotba, hogy sem az életkora, sem alapbetegségei miatt nem számított veszélyeztetettnek.
hvg.hu
A donorjelöltek a járványhíreket közlő kormányzati tájékoztató oldalon is jelentkezhetnek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Biztatónak mondják annak a betegnek az állapotát, akinek beadták a készítményt.
MTI
A passzív immunizálás lényege, hogy a már felgyógyult emberek ellenanyagait használják fel a betegség ellen. Csütörtökön nálunk is kipróbálják.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Nemzeti Népegészségügyi Központ laborvezetője szerint már meggyógyult embereket kell keresni, akiknek a vérsavójában sok vírusellenes anyag van.
MTI
Cardiffi tudósok olyan új sejtet azonosítottak az emberi testben, amely idővel a legtöbb rákbetegséget kezelheti. A felfedezés laborkörülmények között már jól vizsgázott.
hvg.hu
A múlt heti tüntetésig egyáltalán nem hitt a szakmai szolidaritásban, csak az egyéni akciókban. A szakmai összefogást ma már kicsit másképp látja, és a színházak kiállása megerősítette abban, hogy ki kell mondani, hol a határ. Mácsai Pál újabb öt évig vezeti az Örkény Színházat, a pozícióját nem félti, a színházat viszont nagyon is. Mint ahogy a függetleneket is, akiknek egy szolidaritási akció keretében gyűjtenek pénzt. A Gothár-ügy mélyen megrázta, de állítja: a színházi szakma a legerkölcsösebbek egyike. Interjú.
Czeglédi Fanni
Czeglédi Fanni
Balla István
A Baradla és a Béke termeiben egyszerre 90 beteget tudnak majd fogadni.
hvg.hu
Egy lisszaboni sebész szerint az orvosoknak minden páciensnél rá kellene kérdezniük, hogy milyen kiegészítő készítményt szednek.
MTI