#Tarcal










A nagy tokaji borpancsolás története

Ha egy cég 3,5-4 milliárd forintos éves árbevételének a felét kidobja az ablakon, annak akkor is nagyon nyomós oka kell, hogy legyen, ha állami cégről van szó. A Tokaj Kereskedőház boltokból visszahívott készleteiről és a borpancsolásról szóló hírei azonban, bár a márka számára felérnek egy harakirivel, kétségtelen bizonyítékokat eddig nem produkáltak. Utánamentünk az ügynek, és kínos ellenmondásokba botlottunk.


Kokaint találtak egy férfi alsójában Tarcalon

Őrizetbe vettek a szerencsi rendőrkapitányság nyomozói egy férfit, akinél tarcali igazoltatása során jelentős mennyiségű kokaint találtak az alsóneműjében – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.








Borkultúra központ nyílt Tokaj-Hegyalján

Új típusú borturisztikai kezdeményezéssel fogná össze a tokaj-hegyaljai kézműves borászatokat a Tarcalon májusban megnyílt Basilicus Borkultúra Központ, amelynek célja a térségben jelenleg hiányzó, tradícionális borkóstolásra épülő komplex programkínálat létrehozása, illetve annak elérése, hogy az ide látogatók hosszabb időt töltsenek el a régióban, visszajárjanak.