#takarék


"A ledöfött ügyfél nem fizet" – Elindult az orgoványi takarékper

Több pénzintézet is tudhatta, hogy bajban van, mégis tovább pénzelte a Quaestort a 2008-as válság után, úgy a bal-, mint a jobboldali kormány alatt – derül ki az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet vezetőivel szemben indult büntetőper irataiból. A vád szerint az egykori legnagyobb takarék 9 milliárd forintot adott 14 kockázatos adósnak, ezért az exelnököt és három társát hűtlen kezeléssel vádolják.


Matolcsyék lekevertek egy 15 milliós pofont egy takaréknak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közzétett határozatában 15,3 millió forint bírságot rótt ki a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetre egyebek mellett vállalatirányítási, tagnyilvántartási, tőkeszámítási, hitelkockázati hiányosságok miatt. A jogsértések nem veszélyeztetik a takarékszövetkezet megbízható működését.




Játékpisztollyal rabolták ki a tokodi takarékot

Fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve rabolta ki a tokodi takarékszövetkezetet két férfi. A rendőrök két órán belül elfogták őket, illetve sofőrként segítő társukat, és mint kiderült, a támadást játék pisztolyokkal követték el - közölte a rendőrség csütörtökön.