#Szurgutnyeftyegaz





Zűrös tulajdonviszonyok a Szurgutnyeftyegazban

A Szurgutnyeftyegaz – amely tavaly tavasszal 22,1 százalékos részt vásárolt a Molban, és Oroszország egyik leggazdagabb gazdasági társasága – értékének mintegy 85 százalékában olyan szervezetek tulajdonában van, amelyeket a konszern menedzsereinek részvételével hoztak létre.





Népszabadság: állami lehet a Mol ötöde

A távozó és az új kormány képviselői is tárgyaltak már annak érdekében, hogy az állam megvásárolja az orosz Surgutneftegas-nál (Szurgutnyeftyegaz) lévő Mol-részvényeket – írta szombati számában a Népszabadság.



Közgyűlés előtt: az oroszok még mindig a Mol küszöbén toporognak

Az orosz Szurgutnyeftyegaz földgáz-és kőolaj-ipari konszernnek a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagjának megvásárlása után több mint egy évvel sem sikerült bejegyeztetnie magát részvényesként, és így várhatóan nem vehet részt a Mol április 29-ére tervezett idei közgyűlésén sem – jelentette kedden a két legtekintélyesebb orosz gazdasági napilap, a Kommerszant és a Vedomosztyi.



Az oroszok már menekülnének a Mol-ból – Moszkvában spekulálnak

A Vedomosztyi című orosz üzleti lap pénteki számában „Magyar szenvedélyek” című rövid írásában orosz tisztségviselőket idézett, akik szerint a Szurgutnyeftyegaz Mol-részvényeit el kell adni, vagy ki kell várni a magyarországi választásokat, mert „lehetséges, hogy változik a kormány, és lojálisabb lesz Oroszországhoz”.




A Szurgutnyeftyegaz profitja 88 százalékkal csökkent

A nagyságra negyedik orosz olajvállalat, a Szurgutnyeftyegaz csütörtökön 8,472 milliárd rubeles (276,5 millió dollár) adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 88 százalékkal kisebbet az első negyedévinél. A beszámolóban nem indokolták a visszaesést.


Az oroszok a Moltól akarják megszerezni a Nabucco dokumentumait

A Mol magyar olajtársaság Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató szerint semmilyen körülmények között sem kezd együttműködésbe az orosz Szurgutnyeftyegazzal, még ha ezért fel is kell áldoznia az ellenőrzést a Zapadno-Malobalikszkoje (ZMB) olajlelőhely felett, amelynek kitermelési engedélyét az ásványkincsekkel foglalkozó Rosznyedr állami ügynökség vissza kívánja vonni – írta szerdán a Vremja Novosztyej.



A kormány nem tudta megakadályozni a Mol-részvények eladását

A kormány tudott arról, hogy vásárlási szándék van a Mol-részvények iránt, de két gazdasági társaság ügyletét nem lehetett megakadályozni – közölte Tóth Károly, a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s alelnöke kedden este. Ficsor Ádám nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter ugyancsak azt mondta, hogy nem volt lehetőség megakadályozni a tranzakciót.