Révész Sándor a sztrókja miatt nem repülhet
A zenésznek bottal és járást segítő rollátorral kell közlekednie, de így is eljutott Londonba.
A zenésznek bottal és járást segítő rollátorral kell közlekednie, de így is eljutott Londonba.
HVG
A színésznő 2001-ben kapott sztrókot, az orvosai óva intették attól, hogy felhagyjon a gyógyszerszedéssel.
HVG
A 81 éves színésznek a rákkal is meg kellett küzdenie.
HVG
A Generál és a Piramis együttes legendás énekese elmondta: tetőtől talpig egyedül tud mosakodni, ami a sztrók után óriási bravúr, de lelki nyugalom kell hozzá.
HVG
Győr korábbi polgármestere szombaton lett rosszul, a mentők gyors beavatkozásának köszönhetően nem lett nagyobb baj.
HVG
A 26 éves Martos Hanga egy éve, előadás közben lett rosszul.
HVG
A súlyos betegségen átesett zenész nem akar többet énekelni.
hvg.hu
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját. Az Egészségben és betegségben című fotósorozat a Capa Központban látható.
A NOX zenészét tavaly decemberben, egy zenekari próbáról vitte el a mentő. Bár a kórházban megmentették az életét, a felépülése akár több hónapig is eltarthat.
hvg.hu
Olyan kórházba vitték a sztrókot kapott férfit a mentők, amelyik nincs felkészítve ilyen ellátásra. Amikor átszállították, már késő volt.
HVG
A színésznőnek 1 százalék esélyt adtak a túlélésre, amikor 23 évvel ezelőtt sztrókot kapott.
hvg.hu
Kíváncsi volt, mekkora az agya teljesítőképessége, ezért kvízműsorban játszik.
hvg.hu
A 77 éves zenésznek korábban volt egy szívrohama is, amiből sikeresen felépült.
hvg.hu
Tóth Attila még 2020-ban lett rosszul egy fellépés után, nem szeretné, ha megismétlődne az eset. 14 év után távozik.
hvg.hu
A Vasas volt labdarúgójának felesége szerint férje csak azért jutott be CT-vizsgálatra, mert Nyilasi Tibor és az MLSZ vezetősége közbenjártak az érdekében.
hvg.hu
Huszonnégy perc kellett ahhoz is, hogy valaki észrevegye a háza előtti bejárón fekvő Schobertet.
hvg.hu
A színész interjút adott a Nők Lapjának az üres napokról, az őt elfelejtő kollégákról és a valaha volt legjobb barátról, Lang Györgyiről.
hvg.hu
Nicko McBrain csak azért árulta el egyáltalán egészségügyi állapotát, hogy mindenkit megnyugtasson: hamarosan indulhat a felkészülés a turnéra.
hvg.hu
A Liverpool John Moores Egyetem kutatói 2155 ember szívműködését vizsgálták meg egy bevásárlókocsi segítségével. Közülük 39-et valószínűleg sikrült megmenteni az agyvérzéstől.
hvg.hu
Eddig nem is akart beszélni róla, de most meggondolta magát, mondván, ha egy ember is leteszi emiatt a cigarettát, már megérte.
hvg.hu