Kihallgatták Lazáryt a kokainügyről
Nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatták ki a szombathelyi alpolgármestert.
Nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatták ki a szombathelyi alpolgármestert.
hvg.hu
Nem jogerősen fegyházbüntetésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék csütörtökön azt a három embert, akik kétszer is kiraboltak egy valutaváltással foglalkozó férfit Szombathelyen. A bíróság kétrendbeli rablásban és kétrendbeli testi sértésben mondta ki bűnösnek őket: az elsőrendű vádlottra tíz év, a másodrendűre hét év, a harmadrendűre, mint visszaesőre kilenc év fegyházbüntetést szabott ki.
MTI
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki baltával fenyegetőzve rabolt ki egy dohányboltot Szombathelyen.
HavariaPress
Részegen azon veszett össze egy férfi és egy női kosaras, hogy kinek tört el többször az ujja. A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz. Will Tamás lemondott a Falco csapatkapitányi posztjáról.
hvg.hu
A szombathelyi ételosztás egyik igénylője szerint elkérték az adatait, az MSZP szombathelyi frakcióvezetője azonban azt mondja: nem történt visszaélés. Csak azoknak küldtek a szombati ételosztásról levelet, akik korábban hozzájárultak az adataik kezeléséhez. Az említett nő nem volt regisztrálva, ezért kérték tőle az adatait – számolt be a Magyar Nemzet.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Részlegesen feloldották a látogatási tilalmat a szombathelyi Markusovszky kórházban.
MTI
Helyreállt a távhőszolgáltatás Szombathelyen, az Oladi lakótelepen szerdán kora délutánra, miután a szolgáltató szakemberei kijavították a vezeték hibáját - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője
MTI
Nyolcszáz lakás marad távhőszolgáltatás nélkül egy vezeték meghibásodása miatt szerdán Szombathelyen, az Oladi lakótelepen - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
MTI
Több mint félmilliárd forintos, klasszikus körbeszámlázásos áfacsalás ügyében emeltek vádat Szombathelyen.
MTI
A szombathelyi Markusovszky kórházban ápolt nőbeteg kétszer is gyújtogatott, majd amikor visszavitték a pszichiátriára, elővett egy rejtegetett öngyújtót, és harmadszor is lángra lobbantotta az ágyneműjét.
MTI
A szombathelyi kórház pszichiátriai részlegében gyújtogatás történt, emiatt hárman füstmérgezést szenvedtek.
MTI
Kivezényelt középiskolások előtt nyitotta meg az Alaptörvény illusztrációiból álló kiállítást a kormánymegbízott csütörtökön Szombathelyen – számolt be a nyugat.hu.
hvg.hu
Ismeretlenek újra megrongálták, kék festékkel összemázolták Weöres Sándor költő szombathelyi szobrát – írta keddi számában a Vas Népe.
MTI
Akadozik a távfűtés kedd este óta Szombathely északi részén, a Derkovits-lakótelepen. A szolgáltatás átmenetileg szünetelt egy bölcsődében és egy óvodában is, a fűtés kimaradása hétszáz embert érintett – erősítette meg a Szombathelyi Távhőszolgáltató ügyfélszolgálatának vezetője szerdán.
MTI
Otthon maradt a fűtés nélküli szombathelyi társasház lakóinak többsége, és inkább villanykonvektorokkal fűtenek, amíg a gázszolgáltató emberei kijavítják a gázszivárgást.
MTI
Lazáry Viktor szombathelyi alpolgármester a város jegyzőjéhez fordult, mert szerinte az őt drogvádakkal illető és feljelentő Czgelédy Csaba, a szombathelyi szocialisták vezetője az előző önkormányzati ciklusban még alpolgármestereként egy budapesti székhelyű Kft.-nél is főállásban dolgozott, ami azonban ütközik az önkormányzati törvénnyel.
hvg.hu
Az Alba Fehérvár kiélezett végjátékban hárompontos győzelmet aratott Szombathelyen a férfi kosárlabda NB I pénteki játéknapján.
MTI
Újabb, általa meg nem nevezett szombathelyi fideszes döntéshozókat, vállalkozókat és intézményvezetőket, illetve egy volt rendőrtisztet is érintettnek tart a helyi drogügyben Czeglédy Csaba, az MSZP önkormányzati frakcióvezetője, aki a Nemzeti Nyomozó Irodához fordult. Lazáry Viktor fideszes alpolgármester az MTI-vel azt közölte: a korábbi vádak miatt büntetőfeljelentést tett, amely tudomása szerint folyamatban van, ezért az ügyben nem nyilatkozhat.
MTI
Az MSZP elnöke Szombathelyen bemutatta a párt megyei jelöltjeit. Mesterházyt tüntetők csoportja várta.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Tiltakozók várták Mesterházy Attila MSZP-elnököt Szombathelyen, ahol a párt Vas megyei országgyűlési képviselőjelöltjeit mutatta be. A tüntetők olyan feliratokkal várták Mesterházyt, mint például "Eladtátok a lelketek", "Ti csak hamisítani tudtok", az óriásplakátokról ismert "Együtt tettétek tönkre az országot", "Mesterházy-Tabadji-Herczog-Göncz együtt Magyarország ellen", vagy "Gyurcsány-Mesterházy-Bajnai: a bukott baloldal".
MTI