Magyar Péter állítja, videója van arról, ahogyan egy katonai végzettségű nevelő egy gyereket fojtogat a Fóti Gyermekotthonban
A Tisza Párt elnöke szerint az eset tavaly történt, a felvételt nem hozta nyilvánosságra.
A Tisza Párt elnöke szerint az eset tavaly történt, a felvételt nem hozta nyilvánosságra.
HVG
Szeptemberben, amikor a Szőlő utcai botrány a Zsolti bácsi-ügy miatt elérte a nagypolitika ingerküszöbét, Tuzson Bence igazságügyi miniszter egy sebtiben összedobott, háromoldalas jelentésben állította ennek az ellenkezőjét.
HVG
Varga László Balázs intézményvezetői megbízásának mai visszavonása után Nick Jánost nevezték ki az óbudai javítóintézet élére.
HVG
Kazinczy Krisztina reméli, nem kizáró ok a jelentkezésnél, hogy nincsenek szadista hajlamai.
HVG
A nemrég kinevezett Varga László Balázs nem cáfolta az értesülést.
HVG
Nem, ez nem az együttérzés forradalma még, csak a tettenérés öröme. A Columbo-pillanat, amikor kiderül, hogy a kormány valójában egyenest az űrből szarik a gyerekekre.
De azért jutott kérdés a háborúról, Magyar Péterről és az Otthon Start hitelről is.
HVG
A Szőlő utcai ügy új tanúi nemcsak arról vallottak, hogy Juhász Péter Pál szexuális aktusokra vette rá őket: a birtokunkba került ügyészségi dokumentum alapján ugyanezek a fiúk más bántalmazó munkatársakról is beszéltek. Köztük van Kovács-Buna Károly, akiről az elhíresült biztonsági kamerás felvételek nyilvánosságra kerültek. Az egyik fiú vallomásában kísértetiesen hasonló módon írja le, hogyan rugdosta össze őt is az akkor még gyermeknevelő Kovács-Buna, ráadásul 2020-2021-ben történhetett vele, vagyis a nyilvánosságra került videófelvételek időpontja után évekkel. Kovács-Buna Károllyal még sikerült beszélnünk letartóztatása előtt, és határozottan tagadta, hogy szándékosan bántotta volna bármelyik fiút, sőt, azt állította, hogy szerette őket és a munkáját.
A kereszténydemokrata Hollik Istvántól a Parlamenti Ifjúsági Napon kérdezhettek diákok, szóba került a Szőlő utcai botrány és a gyermekvédelem kérdése is.
HVG
December eleje óta látványos akciókról számol be az ügyészség a Szőlő utcai ügyben, csakhogy ezekre több mint fél évvel azután került sor, hogy az egykori igazgatót, Juhász Péter Pált letartóztatták. Ráadásul úgy vonultak ki újabb nyomokat keresve, hogy előtte még értesítették is telefonon az akkor még megbízott igazgatót, Kovács-Buna Károlyt - tudta meg a HVG.
A Telex birtokába jutott, Juhász Péter Pál által aláírt dokumentum arról is részletesen ír, hogy milyen testi kényszer alkalmazható a növendékekkel szemben, akik jogosultak „a fizikai és lelki erőszakkal szembeni védelemre”.
HVG
Csendes kiállást szervezett vasárnap délutánra Puzsér Róbert és a Polgári Ellenállás a Szőlő utcai javítóintézet elé, még a „mocskos Fidesz” skandálást is leintették. Az intézmény ablakai sötétek voltak, majd a felső emeleteken felgyújtották a villanyt.
HVG
A Le Figaro tudósítója szerint a gyermekvédelem piszkos ügyei katasztrofális hatással lehetnek a Fidesz választási kampányára.
HVG
Javító- és nevelőintézetek után lakóotthonokba vonultak ki a rendőrök.
HVG
Az EU hadüzenetet küldött Oroszországnak, Európa sok helyén megfizethetetlen a napi megélhetés, a magyaroknak pedig jövő tavasszal a biztonságot kell választaniuk a kísérletezés helyett – mondta a miniszterelnök a Lentulai Krisztiánnak adott hosszú interjúban. Orbán Viktor vasárnapi állításai kontextusba helyezve.
A gyermekek mellett és az „orbáni hazugság” ellen címszóval hirdetett tüntetést szombatra Magyar Péter és a Tisza Párt. A tízezres tömeg a Deák tértől a Karmelita elé vonult, sokan plüssállatokkal érkeztek, amiket a Sándor Palota elé vittek, miközben gyerekrajzokat is vetítettek a köztársasági elnök munkahelyének falaira. A szervezők hangsúlyozták, hogy ez nem pártrendezvény, a többször felcsendülő mocskos fideszezést Magyar Péter személyesen állította le, azt kérte a tömegtől többször is, hogy maradjanak nyugodtak. Elkísértük a menetet, és a résztvevőket a Szőlő utcai botrány utáni indulatokról, a javítóintézetekben elrendelt rendőri jelenlétről és arról is kérdeztük, mit gondolnak a kormány kommunikációjáról, miszerint ezek a gyerekek bűnözők.
Forrás Anzs
Martini Noémi
Vörös László
Pitner Gábor
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerint a közvéleményt joggal foglalkoztatják a botrányos esetek, de az általánosítás sem a gyermekeken, sem a gyermekvédelmi dolgozókon nem segít.
HVG
Havasi Bertalan helyettes államtitkár, Orbán Viktor korábbi sajtófőnöke szerint a „baloldali újságírók” csak napirenden akarják tartani a gyermekvédelem kérdését, hogy kormányt buktassanak.
HVG
Szerinte így még bűnöző fiatallal sem lehet bánni.
HVG