Alig több mint hétezren használták az állami pedofil-nyilvántartást
Februárban rengetegen böngészték az adatbázist, de az azóta eltelt hónapokban összesen nem volt annyi keresés, mint abban az egyben.
Februárban rengetegen böngészték az adatbázist, de az azóta eltelt hónapokban összesen nem volt annyi keresés, mint abban az egyben.
hvg.hu
A Népszavának küldött válasz alapján úgy tűnik, még nem helyezték üzembe a rendszert.
hvg.hu
A MyHeritage új megoldásával a történelem különböző szakaszaiban láthatjuk viszont magunkat, és ez most ingyenesen kipróbálható. A szoftver többnyire egészen valósághű fotókat alkot, igaz, olykor inkább mulatságos eredmények születnek.
hvg.hu
Az optimalizációnak köszönhetően akár közel 15 százalékkal nagyobb távolság tehető meg a sportos elektromos autóval, mint korábban.
hvg.hu
A virtuális valóság segítségével a még ijesztőnek tűnő orvosi vizsgálatot is át lehet alakítani a gyerekek nyelvére – hangzott el az MI 2041, A jövőben történt podcast negyedik, VR-rel foglalkozó adásában. A szakértők rámutattak: a technológia óriási előnyöket rejt, de az igazi durranás csak 5-10 év múlva jöhet.
hvg.hu
Az iOS 16 biztonsági funkciója a jelek szerint „túl jóra” sikerült.
hvg.hu
A Google szeptemberben kiad majd egy nagyobb frissítést az Androidhoz, így több új funkciót is kapnak majd a felhasználók. Emellett más szolgáltatásait is frissíti a cég.
hvg.hu
A DeepMind mérnökei egy tanulóalgoritmus segítségével érték el, hogy a mesterséges intelligencia azt is meg tudja mondani, mikor hova megy a labda.
hvg.hu
Az Asteroid Institute a Whashingtoni Egyetemmel közösen fejlesztett ki egy algoritmust, mely a már elérhető adatokat vizsgálva kutat még fel nem fedezett űrsziklák után.
hvg.hu
Új, végpontvédelmi szoftvert is fejleszt a társaság.
hvg.hu
A Microsoft rengeteg ígérettel szolgál új operációs rendszere kapcsán, de vajon megéri-e váltani a 11-es Windowsra, és ha igen, mikor? Jövünk a gyakorlati tapasztalatokkal.
A programokat hivatalosan azért veszik igénybe, hogy kiszűrjék az önéletrajzok alapján alkalmatlan pályázókat. A rendszerek viszont felületesen működnek, és azt is hátránynak veszik, ami nem biztos, hogy az.
hvg.hu
Az NSO rágalmazási pert fontolgat a botrányt kirobbantó újságírói csapat ellen.
hvg.hu
Sőt, a Drops nyelvtanulási platformot fejlesztő cégért a 30 millió dolláros vételáron túl további 19 milliót is kifizet a Kahoot, ha az jól teljesít a következő két évben.
hvg.hu
Nagyjából 60 ezer forintnyi összegért már hozzáférés szerezhető ahhoz a több tízezer kamera által végzett megfigyeléses rendszerhez, amit Moszkvában kapcsoltak be a rendvédelmi szervek. Az ügy több okból is aggasztó.
hvg.hu
Két hónapnyi tesztelés után az Instagramnál úgy döntöttek, minden felhasználónál átszabják az app kezdőképernyőjét.
hvg.hu
Egy sor cég véli úgy, hogy a Google kereső tisztességtelen előnyhöz juttatja a cégcsoportjához tartozó szolgáltatásokat azzal, hogy kereséskor előre sorolja ezeket a találatok között.
hvg.hu
A Google egyetlen tollvonással eldöntötte, hogy jövő nyártól lényegében csak a cég saját eszközeit használók juthassanak ingyen korlátlan tárhelyhez a Fotók szolgáltatásban. A többieknek fizetniük kell, ha kifogynak a szabad gigabájtokból.
hvg.hu
Aki emlékszik arra, hogyan kerekedett felül nemrég a buta táblázatkezelő az okos genetikusokon, az meg sem lepődik, hogy most hasonló malőrbe futottak bele az őslénykutatók.
HVG
Manapság több informatikus kell egy autógyártónak mint gépészmérnök.
MTI