Tóta W.: Pol Pot megye punkjai
Egy konzervatív eszmény válik valóra a szemünk előtt: a színház újra központi téma Magyarországon. Végül is ezt akarták, csak nem így.
Egy konzervatív eszmény válik valóra a szemünk előtt: a színház újra központi téma Magyarországon. Végül is ezt akarták, csak nem így.
A Titkaink című előadás sztorija jól bele van betonozva a nyolcvanas évekbe, de ez ne tévesszen meg senkit. A néptáncmozgalom élt, él és élni fog, hajdani ügynökeink pedig egyenesen virulnak.
Csáki Judit
Októbertől újra várja a színház, zene és irodalom iránt érdeklődőket a Budapest Jazz Club, ahol a KékSzobaHall elnevezésű programsorozat keretében rendhagyó beszélgetéseket tekinthetnek meg.
hvg.hu
Egy súlyos és sokáig elhallgatott történelmi traumát állít színpadra Máté Gábor a „tett színhelyén”, Szabadkán és Budapesten. Az 1944-es vajdasági vérengzésről szóló Vörös legfőbb tanulsága, hogy háborús viszonyok közt éppúgy lehet bárkiből tettes, mint áldozat.
Premierre készül Pintér Béla és Társulata: az író-rendező-színész Titkaink című, az ügynöktémát feldolgozó új darabját szombaton mutatják be a Szkéné Színházban.
MTI
A Budapesti Operettszínház igazgatói posztjára kiírt pályázatot is eredménytelennek minősítette csütörtöki zárt ülésén a Fővárosi Közgyűlés, ugyanúgy, ahogyan a Vígszínház vezetőválasztása is meghiúsult.
hvg.hu
Csütörtökön dönthet zárt ülésen a Fővárosi Közgyűlés a Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetői posztjainak betöltéséről.
MTI
Tavaly még megvonta az állam a Játékszín támogatását, amitől a színház működésképtelenné is vált, majd magánkézbe került. Most az EMMI mégis megdobja 63,4 millióval az immár Németh Kristóf vezette intézményt. A pénzt eredetileg akadálymentesítésre szánták.
hvg.hu
A Színházi Kritikusok Céhe idén nem jelöl színházi szakembereket állami kitüntetésekre, mivel az elmúlt három évben az összes jelölésük eredménytelen volt. Szerintük a díjakat a politika központosította.
hvg.hu
Tíz bemutatót tervez az idei évadban a Magyar Színház, ahol első premierként a Szerb Antal művéből született Holdvilág és utasa című darabot láthatja a közönség jövő szombaton.
MTI
1931. szeptember 9-én született Latinovits Zoltán, aki megújította a színészmesterséget, a versmondást. Nem tűrte maga körül a tehetségtelen, rosszakaratú embereket. Felidézzük életműve néhány fontos állomását: versek, film- és színdarabrészlet a színészkirálytól.
hvg.hu
Öt év után újra megpályázta a Vígszínház igazgatói pozícióját, és bár a csütörtöki meghallgatáson világossá vált számára, hogy nem lesz egyértelmű a támogatottsága, továbbra is bizakodó. Élete a Vígszínház, nincs B-terve, nem is ér rá ezen gondolkodni. Interjú Eszenyi Enikővel.
BI
Utcabállal indul az évad a József Attila Színházban; szeptember 14-én délután az intézmény melletti Déryné közben a színház művészei egyebek mellett koncertekkel, beszélgetéssel, jelenetekkel és divatbemutatóval várják a közönséget.
MTI
Szentendrén mutatják be Alföldi rendezésében a Bánk bánt augusztus 25-én, vasárnap.
hvg.hu
Szeptemberben újra a vidéki színházaké a főszerep a Thália Színházban; a Vidéki Színházak Fesztiválján tizenegy teátrum mutatja be egy-egy előadását a budapesti közönségnek.
MTI
A német bíróság felmentette Jonathan Meese-t, aki ellen azért indult eljárás, mert tiltott önkényuralmi jelképeket használt egy színházi előadása során.
unknown
A magyar színházi támogatási rendszer nagyon átgondolt, a színházak és a közönség érdekeit szolgálja, ennek köszönhetően a magyar színházak és a magyar kultúra is biztonságban van – ezt mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára pénteken egy Gyulán.
MTI
Balatonboglár közel negyed évszázados szünet után éleszti újjá régi hagyományát azzal, hogy augusztus 2. és 11. között megrendezi a balatonboglári színházi estéket a Vörös Kápolna melletti szabadtéri színpadon, felújított környezetben.
MTI
Erkölcsileg nehéz ma színészként túlélni Magyarországon, a politika jelenléte pedig katasztrofális a kultúrában, Ónodi Eszter mégis hatalmas szerencsének tartja, hogy egy folyamatos gyerekkorban lubickolva ezen a pályán lehet. Elmúlt negyvenéves, de most is jó idő alatt futja le a tíz kilométert, és még mindig hullanak az ölébe a díjak. Legutóbb Monte Carlóban kapta meg a legjobb színésznőnek járó Arany Nimfát. Interjú.
Tossenberger Adél
Szombaton tartja utolsó előadását az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház, a társulat a Mephisto című darabbal búcsúzik a közönségtől, jövő vasárnap pedig az elmúlt öt év lezárásaként gálaestre várják a nézőket.
MTI