#Szijjártó Péter


MSZP: összevissza beszélnek a kormányzati szóvivők

Az ellenzéki párt hatszemközti megbeszélést javasol az érintetteknek, hogy az uniós elnökség sikere, valamint az ország maradék tekintélyének megőrzése érdekében többé ne forduljon elő, hogy a kormány, illetve a kormányfő szóvivője 24 órán belül két egymásnak szögesen ellentmondó nyilatkozatot tesz.


Médiatörvény: nem lehet a kormányon kiigazodni

Ellentmondásos nyilatkozatok láttak napvilágot az elmúlt napokban a kormányzat részéről arra vonatkozóan, hogy a kormány kész-e a belföldön és külföldön is sokat bírált médiatörvény megváltoztatására vagy sem. Az államfő nyitott a változtatásra, a kormányfő viszont világossá tette: ez szerinte diszkrimináció lenne az országgal szemben. A külügyminiszter szintén arra utalt, hogy lehetséges a változtatás, de a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár korábban ezt kizártnak tartotta. Szijjártó Péter mindeközben a nyugati sajtónak ment neki.





Szíjjártó: nem lesz változtatás a médiatörvényben

Semmilyen módon nem merült fel a kormány hét eleji ülésén a médiatörvény megváltoztatásának szükségessége; a kabinet tagjai megerősítették, hogy egy "ízig-vérig" európai jogszabályról van szó - jelentette ki a miniszterelnök szóvivője szerdán Budapesten, újságírók előtt.








Miért nem szavazott Navracsics a nyugdíjtörvényre?

Navracsics Tibor igazságügyminiszter nem szavazott kedden a nyugdíjtörvényről, noha jelen volt a parlamentben, a frakciófegyelem megsértése miatt így ötvenezer forintra büntetik. A hvg.hu úgy tudja, magatartása összefüggésben van azzal, hogy aznap reggel a frakcióülésen konfliktusba keveredett párttársaival a médiatörvényt érintő, Rogán-féle alkotmánymódosítási javaslat miatt.





Drágul a gáz, de nem mindenkinek

Az átlagos és annál szerényebb körülmények között élő családoknak ezután sem kell többet fizetniük a gázért - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.