#Szerencsejáték Zrt.


Törlés a totóban

A 38/2. heti totóműsorban szereplő, 10. sorszámú Cagliari-AS Roma olasz bajnoki mérkőzést törölték, mert a stadion felújítás alatt áll, és ezért nem felel meg a biztonsági előírásoknak – közölte a Szerencsejáték Zrt.




Tömeges felmondás a Neo FM-ben: elhallgat a Bumeráng

Az újabb tulajdonosváltás sem hozott megnyugvást a Neo FM stábja számára: a dolgozók hétfőn délelőtt közösen adták be felmondásukat, amivel a Bochkor Gábor vezette Bumeráng is szolidaritást vállal. Hétfőn és kedden még "konzervműsorok" mennek a rádióban, ám a szerdai adás már kétséges, ha a tulajdonos nem talál ki gyorsan valamit, egy napon belül elhallgathat az országos kereskedelmi rádió.


Nagyon mennek a szerencsejátékok

A szerencsejátékokat egyre fontosabb bevételi forrásnak tekinti a lakosság, a mopolhelyzetben lévő szakosított állami vállalat ugyanis tavaly minden idők legnagyobb bevételét söpörte be. A 180 milliárd forintos bevétel mellé 8.9 milliárd forint üzleti eredmény társult.





Íme az ötös lottó nyerőszámai

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán kihúzták az eheti nyerőszámokat. Telitalálatos szelvény nem volt, a következő héten 385 millió forintért mehet a játék.





Nagyon szereti a Nyerges-közeli rádiókat a Szerencsejáték Zrt.

A kormányzati kampánypénzek és állami cégek rádiós reklámköltéseinek közel fele a fideszesként elkönyvelt nagyvállalkozó, Nyerges Zsolt rádiójához, a Class FM-hez folyik be már a második éve. A legnagyobb állami reklámozó, a Szerencsejáték Zrt. rádiós reklámkiadásainak 82 százalékát, 580 millió forintot költött tavaly a Danubius egykori frekvenciáján sugárzó rádióra. Közben a vetélytárs, a Székely Gábor volt SZDSZ-es politikus tulajdonába került Neo FM nagy bajban van, ha nem rendezi a díjtartozásait a Médiatanács felé, napokon belül lekapcsolhatják. A Sláger utódja idén egyetlen fillér állami reklámpénzt nem kapott. Közben a médiahatóság teljesen átírta a 2009-ben politikai botrányok közepette készült szerződést a két rádióval, jelentősen csökkentve a fizetendő éves díjukat.






Egyetlen hatos volt a lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson elvitték a hetek óta halmozódó fődíjat. Az egyetlen telitalálatos szelvény közel másfél milliárd forintot ér.