#Széll Kálmán 2.0

Cséfalvay elmondta, mi az adóváltozások célja

Az adózást érintő törvények módosítását kezdeményező előterjesztés célja a kormány és a bankszövetség közötti megállapodás és a különadótörvény közötti összhang megteremtése, a Széll Kálmán-terv 2.0 megvalósulását szolgáló egyes lépések végrehajtása, valamint a szociális szövetkezetek létrehozásának és működésének megkönnyítése érdekében elfogadott törvényhez kapcsolódó kedvező adózási szabályok kialakítása - mondta Cséfalvay Zoltán a javaslat általános vitájában kedden a parlamentben.



LMP: további forrásokat vonhatnak el a megváltozott munkaképességűek rehabilitációjától

Az LMP úgy véli, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0-val további forrásokat vonhatnak el a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjától - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett. A képviselő hozzátette, ugyanakkor nem látják azokat a konkrét intézkedéseket, amelyek segítenék az általuk alapvetően jónak tartott intézkedéseket, például a nyílt munkaerőpiaci részvétel erősítését.