#Szeged





Hol lehet az '56 utáni megtorlás egyetlen szegedi áldozatának holtteste?

Szegeden az 1956-os forradalom után egyetlen embert végeztek ki az eseményekben való részvétele miatt: Kováts Józsefet. Életéről és haláláról csak nagyon keveset tudunk – olvasható abban a levélben, amelyet a napokban küldtek el Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek. A levél aláírói: Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum megyei igazgatója, Blazovich Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője és Kunstár Csaba újságíró.








Csúnyán lejárathatja magát Magyarország szuperlézerügyben

Az előkészítéshez szükséges támogatási szerződést tavasz óta még mindig nem szignálta a kormány, így lehet, hogy siker helyett kudarctörténet lesz a cseh, román és magyar együttműködésben megvalósuló szuperlézerprogram - írja a Népszava a "Szégyenpad várhat Magyarországra" című cikkében.





Botka: nem lehet évtizedekig polgárháborús hangulatban létezni

Bízom benne, hogy közeledünk a konszolidáció felé, mert a nagypolitikában nem lehet évekig, évtizedekig a hidegháborút idéző, polgárháborús hangulatban létezni – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere, aki beszélt azokról a kormányzati intézkedésekről is, amelyekkel egyet tud érteni.





Szlovák embercsempészt fogtak el Szegednél

Több csoportban összesen huszonnégy határsértőt fogtak el a rendőrök a hétvégén Szeged környékén, az egyik társaságot egy szlovák embercsempész segítette, akit őrizetbe vettek - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.