Szeptember 26-án az esti órákban Szegeden a Bakay Nándor utca mögötti körtöltés alján egy férfi holttestet találtak. A rendőrség jelenleg szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.
A szegedi Zsinagóga kertjében rendszeresen találnak apró elhagyott kismacskákat az állatvédők. Egy állatot kitenni ma már bűncselekmény, de a tettenérés és bizonyítás szinte lehetetlen - számol be az MR1-Kossuth Rádió.
Több mint tízmillió forintért vett szolgálati kocsit a szegedi polgármesteri hivatal Botka László szocialista városvezetőnek - olvasható a HírTv honlapján. A helyi Fidesz cinikusnak tartja az autócserét, és arra emlékeztet, hogy a polgármester párttársa a tömegközlekedési tarifák emelésére tett javaslatot a szegedi közgyűlésben. A jobboldal szerint ha a miniszterek beérték egy Skodával, akkor Botka László is megelégedhetett volna vele. A városvezető nem akart megnyilvánulni ebben a kérdésben.
A szegedi kutatásokat és tudományos eredményeket mutatják majd be abban az új kulturális és közművelődési intézményben, amelyet kétmilliárd forintból építenek fel 2012 őszére.
Marihuánával, ecstasy tablettával és speed porral kereskedtek annak a Bács-Kiskun megyei társaságnak a tagjai, akiket négy és hat év közötti szabadságvesztéssel sújtott pénteken jogerősen az Szegedi Ítélőtábla.
A világ hétszáz egyetemének szakembereit összefogó Studiorum Novi Testamenti Societas (Újszövetség-kutatók Társasága) 2014-ben Szegeden rendezi meg nemzetközi konferenciáját – jelentette be Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök és Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora csütörtökön.
Az önkormányzati tulajdonú Szegedi Vásár- és Piacüzemeltető Kft. és a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezetőinek visszahívását kezdeményezi a következő, szeptember 30-i közgyűlésen a városvezetés – jelentette be Solymos László (MSZP) várospolitikai alpolgármester csütörtökön.
Több település vezetője jelezte: nem szimpatikus számára az, ahogy a kormány átalakítaná az önkormányzatok feladatait – írja a Világgazdaság. A kevés ellenzéki vezetésű város többé-kevésbé nyíltan ellenáll, de a kormánypártiaknál is jelentős érdekellentétek vannak, egyre kevésbé mélyen.
Telefonon keresztül segített újraéleszteni egy beteget egy mentésirányító a Békés megyei Dombiratoson - értesült az RTL Klub. A közeli mentőállomásokról két autó is indult a beteghez, de addig a mentésirányító telefonos utasításait követve látták el a helyiek a férfit.
A tanévkezdésre befejeződtek a szegedi Belvárosi híd újszegedi hídfőjének útépítési munkái, az uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően a tömegközlekedési járművek gyorsabban juthatnak át a Tisza túlsó oldalára.
Levágott kezet varrtak vissza sikeresen néhány hete a szegedi traumatológiai klinikán. Körfűrész csonkolta csukló felett egy férfi kezét, amelyet ma már újra tud mozgatni. Hasonló műtétet az országban mindössze néhány helyen végeznek – gyakorlatilag megfizethetetlen ugyanis, hogy egy szakértő csapat az év minden napján készenlétben álljon.
A kormány támogatja a magyar szövetség pályázatát, és a rendezési jog elnyerése esetén vállalja, hogy a 2013-as evezős Európa-bajnokság lebonyolításához állami támogatást ad. A két év múlva sorra kerülő kontinensviadal helyszínéről szeptember közepén lesz döntés, Szeged ellenfele a spanyolországi Sevilla.
A szavazatok több mint kétharmadával újra Gyimesi Lászlót választotta elnökévé a Fidesz szegedi szervezete csütörtök este, munkáját ügyvezető alelnökként Kohári Nándor fogja segíteni.
Szeged nem adja az iskoláit, mert a város a legjobb fenntartója a település oktatási intézményeinek - jelentette ki Botka László polgármester szerdán a Tisza-parti városban.
Beszállított terményeik árát követelve demonstrált tucatnyi gazdálkodó kedd kora reggeltől kedve a felszámolás alatt álló Gabona-Komplex Kft. ügyvezetőjének szeged-tápéi háza előtt.