#Szanyi Tibor

MSZP: Schmitt tisztázza magát a plágiumügyben, ha tudja

Az MSZP sürgeti, hogy Schmitt Pál álljon a nyilvánosság elé, és ha tudja, sürgősen tisztázza magát a plágium vádja alól. A szocialisták szerint ellenkező esetben nyilvánvalóan nem maradhat köztársasági elnök - mondta Szanyi Tibor, az ellenzéki párt elnökségi tagja csütörtökön sajtótájékoztatón. Hozzátette: az államfőt jelölő Orbán Viktor és az őt megválasztó Fidesz reakcióját is várják az ügyben.




Címlapra kerültünk a BBC-nél

Vezető anyagként szerepel a brit közszolgálati csatorna, a BBC internetes oldalán a hétfő esti, az Operaház előtti demonstrációról szóló beszámoló.


Tüntetés az Operánál: nem rontanak rá a gálaest résztvevőire a demonstrálók

Nem kívánnak rárontani a gálaestre érkezőkre az Operaház előtti, hétfői demonstráció résztvevői, csupán sokaságuk megmutatásával kívánják elérni, hogy a kormány hagyjon fel jelenlegi politikájával - jelentette ki Szanyi Tibor MSZP-s szocialista országgyűlési képviselő. A civil szervezetek és ellenzéki pártok által szervezett demonstráció előtt nem sokkal szélsőjobboldali szervezetek is felvonulnak, ők éppen az ellenzék ellen akarnak tünteni.


Fidesz: Szanyi "gyurcsányi mélységekbe süllyedt"

A Fidesz szerint Szanyi Tibornak sikerült "gyurcsányi mélységekbe süllyednie, amikor saját hazáját undorítónak nevezte." A szocilaista politikus szombati sajtótájékoztatóján többek között az Operaház előtti tüntetésen való részvételre buzdította az embereket.


Az "orbáni diktatúra elsöprésére" buzdít az MSZP

A január 2-ra tervezett Operaház előtti tüntetésen való részvételre buzdította az embereket Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja, a demokratikus erőket pedig az „orbáni diktatúra elsöprésében” való összefogásra hívta fel szombati sajtótájékoztatóján.


MSZP: maradjon meg a négynapos autópálya-matrica!

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja a négynapos autópálya-matrica megszüntetését, és követeli a számos területen veszteséget jelentő intézkedéscsomag azonnali visszavonását - olvasható Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő szombati közleményében.



Szanyi: Orbán és Matolcsy mondjon le

Az MSZP szerint még nincs kész a konkrét tárgyalásokra a kormány a Valutaalappal, ezért a mostani lépések csak látszólagosak, a tarthatatlan gazdasági helyzetért pedig Orbán Viktor és Matolcsy György is felelős.



Videó: az MSZP nem lesz szerelmes Gyurcsány pártjába

Hiller István szerint Gyurcsány Ferenc saját pártot alapít, Szanyi Tibor szerint nem. Szocialista politikusokat kérdeztünk arról, mi a véleményük a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform javaslatáról, illetve arról, lesz-e pártszakadás. Videó.


MSZP: fideszes zsebekbe mennek a panelfelújítási pénzek

A szocialista Szanyi Tibor pénteki sajtótájékoztatóján azt állította, hogy "fideszes magánkasszákba vándorol" a panelfelújítási pénzek egy része. Az MSZP-s politikus szerint a felújításra jogosult, a kormány által kijelölt vállalkozások a korábbi szerződéses árnál drágábban végzik el a munkát, így a kabinet sajátos "különadó" megfizetésére kényszeríti a panellakókat.





Szanyiék kardvirággal demonstráltak Debrecenben

A szélsőségek ellen demonstrált párttársaival Szanyi Tibor, az MSZP országos elnökségi tagja kedden Debrecenben a helyi pártszervezet kezdeményezésére; a szocialista politikus kardvirágot osztott az eseményen megjelent nőknek.



Szanyi: "több mint négyszáz napja bénultan áll a kormány"

Az MSZP partner lenne a rendkívüli parlamenti ülésszak összehívásában, ezen a párt hárompontos javaslatához szükséges törvények meghozásával meg lehetne oldani a devizahitelesek problémáit - mondta Szanyi Tibor, a szocialista párt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.