#SUV

Nem kell az álszerénység – BMW X6 xDrive30d teszt

A bajorok második generációs terepkupéja ott fejlődött a legtöbbet, ahol az elődjét kritika érhette, így szinte minden tekintetben letaglózó autó született, amely továbbra is előtérbe helyezi a stílust a praktikummal szemben. A 258 lóerős turbódízel alapmotorral, nyolcfokozatú automataváltóval és állandó összkerékhajtással teszteltük.







Színváltós terepjáróval sokkol a Mercedes

A hidrogén és elektromos hajtású G-Code tanulmányautó a Los Angeles-i autószalonon debütál. Az autón olyan látványos ötletek sorakoznak, mint hogy a vezetési módnak megfelelően változik a hűtőmaszk színe: vörösből, kékbe vagy lilába fordul. De persze nem ez a lényeg.


Jön a Mazda kis crossovere

A CX-3 érkezését már régóta híresztelik, az idei Los Angeles-i autószalonon be is mutatkozik a gyártásközeli változat.









A világ leggyorsabb szabadidőautója készül a Bentley-nél?

Felfokozott várakozás előzi meg a Bentley első szabadidőautójának bemutatkozását és a patinás brit gyártó egyre több információt szivárogtat ki az előreláthatólag 2016-ban debütáló modellről. A név továbbra sem ismert, ám úgy hírlik, hogy a crewe-i gyártóé lesz a legerősebb SUV.