#stroke




Hatalmas büntetést fizet a Merck egyik betiltott fájdalomcsillapítója miatt

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma kedden bejelentette, hogy a Merck gyógyszergyár 950 millió dollár kártérítést fizet a népszerű fájdalomcsillapítója kapcsán folytatott vizsgálat lezárása érdekében. A gyógyszert 2004-ben vonták vissza a piacról, miután kutatások kimutatták, hogy a készítmény növeli a szívroham és a stroke kockázatát.


Súlyos bajt okozhat egyetlen kezelés is

Ki gondolná, hogy még a fodrásznál is utolérhet minket egy agyvérzés, vagy hogy a halpedikűr során súlyos fertőzést is összeszedhetünk? A Daily Mail összeállításában olyan tevékenységekről, szépészeti kezelésekről olvashatunk, amelyek nem teljesen veszélytelenek.



A harmadik leggyakoribb halálok. Ezek a tünetek

Magyarországon évente 42 ezer ember kap stroke-ot, minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal az agyi érkatasztrófa következtében. Minden évben október 29-én a stroke veszélyeire és megelőzés fontosságára hívják fel a figyelmet világszerte.


Infarktus miatt elhalt szívizomsejt pótlása őssejttel

Az Egészségügyi Világszervezet statisztikája szerint világszerte legalább 20 millió ember marad életben szívroham vagy agyi katasztrófa után, de életük minősége legtöbbször továbbra is rossz, ráadásul sokféle és drága kezelést igényelnek. Ha sikerülne infarktust követően az elhalt szívizomsejteket pótolni, a szívgyógyászati ellátás lehetőségei alapvetően megváltoznának.





Új gyógyszerek stroke ellen

Az agyi érkatasztrófa megelőzésére használt véralvadásgátlók újabb generációja már nem igényel folyamatos ellenőrzést és adagolásváltoztatást, és a hatása is kedvezőbb - állapították meg a Párizsban megrendezett Európai Kardiológiai Kongresszus egyik előadásán.


Őssejtekkel lehet gyógyítani a stroke-ot

Az akut agyi érkatasztrófára alkalmazott saját csontvelő-őssejtes terápia használható és biztonságos a Texasi Egyetem Egészségtudományi Központjának nagy áttörést jelentő első fázisú klinikai kísérletének alapján.



Fiatalokat veszélyeztet a stroke

Korábban csak az idősebb korosztályt érintette, az Amerikai Szívgyógyászati Szövetség friss adatai szerint azonban egyre több tizenévest ér utol a stroke. Ráadásul sok egyéb, a fiataloknál eddig nem tapasztalt betegség jelent meg – a jelenség az egészségtelen életvitellel magyarázható.




Robotok segítenek a stroke-osoknak

A stroke következtében legyengült karokkal élő páciensek rehabilitációs terápiáját nagymértékben segítik a robotok – állítja a Clinical Rehabilitation című szakfolyóiratban megjelent tanulmány.



Mit tesz velünk napi fél óra mozgás?

Akik csupán heti egy, másfél órát gyalogoltak élénk tempóban – ami csak napi 15 percnek felel meg – felére csökkentették a szívrohamból vagy szélütésből (stroke) bekövetkező halál kockázatát – derül ki a Women's Health Study jelenleg is folyó kutatásából, amelyben nők tízezreit vizsgálják. Többek között ezeket az eredményeket is idézi Dean Ornish belgyógyász professzor magyarul most megjelent könyvében, amelyben az általa kidolgozott egészségprogrammal ismerteti meg az olvasót. A program szerves részeként külön fejezetet szentel a testmozgásnak. Ebből szemezgettünk.