#Seszták Miklós


Seszták Miklósig és Tiborcz Istvánig érhet el a Volánbusz-ügy

Bár a hírek eddig üzletemberek, Jellinek Dániel, Szivek Norbert és Komonczi Zsolt meggyanúsításáról szóltak, amit múlt héten a Nemzeti Nyomozó Iroda jelentett be, kedden már a Központi Nyomozó Főügyészség számolt be három ember őrizetbe vételéről ugyancsak a Volánbusz-üggyel összefüggésben. A nyomozás több szálon fut, és Seszták Miklós kereszténydemokrata képviselő is gyanúsított lehet.












Két és fél éve utalt a kormány 2,2 milliárdot a kisvárdai lówellnessre, de még mindig nem látszik belőle semmi

A Lovassport Szövetség is lebeszélte volna a kormányt annak a kisvárdai lórehabilitációs-központnak az építéséről, amelyre két és fél éve adott a kormány 2,2 milliárd forintot. A beruházásból még semmi nem látszik, és az új, projektgazda, egy Seszták Miklós üzleti köreihez köthető társaság sem szívesen oszt meg róla részleteket. A lovasszövetségnek viszont már szakmailag sincs köze a lovassport egyik legnagyobb hazai beruházásához.



Orbán lassan nem áll meg saját lábán, Rogánt viszont egy hurrikán sem billenti ki

Gondolta volna, hogy Orbán Viktornak mind egy szálig elfogyott a megtakarítása? És azt, hogy Novák Katalin többet keres lakáskiadásból, mint államtitkárként? Rogán Antal vagyoni helyzetét alaposan felforgatta a válás, Lázár János pedig hatalmas léptekkel halad a nagytőkésség felé. Gyurcsány Ferenc kinézett egy új házat, Áder János viszont már meg is vette az övét. Itt vannak a frissen leadott vagyonnyilatkozatok.



Vár állott, most stadion – Disneyland magyar módra

Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter választási körzetére húszmilliárd forintnál is több adófizetői pénz jutott az elmúlt években. A helyiek örülnek, hogy dől a pénz, csak az nem tetszik nekik, hogy mire. Hiába az extra támogatás, turistából és munkahelyből nem lett több a városban. Riport.


Kórházban tengődnek az idősotthon lakói Kisvárdán, pedig a kormány 2,5 milliárdot adott egy újra

Lassan fél éve írtunk arról a Kisvárdára tervezett bentlakásos idősotthonról, amelyre még 2017-ben adott a kormány 2,5 milliárd forintot egy Seszták Miklóshoz köthető vállalkozásnak. A volt fejlesztési miniszter pátriájában azóta sem emelkedett ki a földből hasonló célú épület, és tudni sem tud róla sokkal többet a városban senki. A háttérben Seszták újabb emberének alakja sejlik fel.