Szabó Szabolcs: A belső viszályok és Schiffer miatt hagytam ott az LMP-t
Azzal sem tudott egyetérteni, hogy az LMP nem szavazta meg a Sargentini-jelentést az EP-ben. Schiffer pedig azt mondta, nem tér vissza, bár Szabó szerint ez komolyan felmerült.
Azzal sem tudott egyetérteni, hogy az LMP nem szavazta meg a Sargentini-jelentést az EP-ben. Schiffer pedig azt mondta, nem tér vissza, bár Szabó szerint ez komolyan felmerült.
hvg.hu
Gyerekes fake news – mondta Schiffer András arra, hogy felvetődött a pletyka, visszatér az LMP-hez. Mindössze annyi történt, hogy a napokban lepapírozzák, ahogy eddig, úgy ezt követően is az ügyvédi irodája látja el a frakciót jogi tanácsokkal. De a politikától továbbra is távol tartja magát Schiffer.
Tóth Richárd
A jobbikos Alfahírnek adott páros interjút Ungár Péter, amelyben azt mondta, ennyi hasonlót mondó pártnak nem feltétlen kell külön lennie.
hvg.hu
L. Simon László április 8-án, amikor látta a magas részvételi adatokat, megijedt. Nem tudták, mire számíthatnak.
hvg.hu
Nemrég teljesen otthagyta a pártot az egykori alapító, a különállást szorgalmazó Schiffer András. A leendő új társelnököt összefogás-ellenesnek tartják, de Keresztes Lóránt László távolságtartása csak a baloldalra vonatkozik. Mit veszített az LMP Schiffer távozásával és merre mozdulhat a párt?
Windisch Judit
Az alapító otthagyja a pártot, azt is elmondta, mi volt a két utolsó csepp a pohárban.
hvg.hu
A volt elnök Hadházyt és az LMP választási stratégiáját, arcvesztését is bírálta.
hvg.hu
A volt pártvezető hosszú interjút adott, amiben az is szóba kerül, hogy amit most művelnek vele a baloldalon, az pont olyan, mint amit a jobboldal művel Sorossal.
hvg.hu
Schiffer szerint a Sallai–Hadházy-ellentét csak a jéghegy csúcsa.
hvg.hu
Az LMP nehezen dolgozza fel a választási szereplést, a volt vezető és a lemondott társelnök egymásnak üzenget.
hvg.hu
Erről beszél Hadházy Ákos, a párt lemondott társelnöke. De szerinte a volt pártvezető mellett Sallai Róbert Benedek is sokmilliós perrel fenyegette a visszalépést fontolgatókat.
hvg.hu
A Londonban és Firenzében élő zongoraművész a megértésben, a toleranciában, a közgondolkodás megváltozásában látja a kivezető utat a megosztottságból. Addig nem is jön haza, amíg nem történik olyan változás, amely ezt lehetővé teszi.
HVG
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy pénteken nem engedték belépni Romániába Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottját. Schiffer András volt LMP-s elnök pedig kíváncsi, hogy az Európai Parlament mikor indítja meg a 7-es cikkely szerinti eljárását Romániával szemben a személyek szabad áramlásának akadályozása miatt.
MTI
A kormánybulvár napok óta azon pörög, kik voltak ott a Magyar Nemzet Szalonban, és idő közben Schiffer András is sorra került a megvádoltak között.
hvg.hu
A Munkáspárt 2006 elnökét rendőrök teperték le a Klauzál téren, mikor egy Adolf Hitler kép miatt kihívta őket. Vajnai a rendőrökre mutogat, akik egészen máshogy emlékeznek a történtekre.
hvg.hu
Nem kell közös lista, nem kellenek közös jelöltek, mégis meg lehet törni a Fideszt - ezt állítja Schiffer András, az LMP alapítója. Ám amit jelenleg az ellenzéki oldalon lát, azt szánalmasnak tartja - mondta el a Magyar Nemzetnek.
hvg.hu
Az LMP vezetőségéből egy éve távozó ügyvéd a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, hogy bár kormányváltásra lenne szükség, úgy, ahogy az ellenzék matekozik, nem fog menni.
hvg.hu
A jegybankelnök szerint nem köteles tűrni, hogy letolvajozzák, a bíróság azonban ezt nem így gondolta.
hvg.hu
A CEU-botrány az Orbánhoz hű jobbközép szellemi elitet is elgondolkodtatja – mondta Schiffer András a HVG hetilapnak adott interjúban.
HVG
Gyurcsány Ferencet lassan szimpatikusnak érzi, a Momentum régi trükköt vet be a szakmaiság mindent felülíró szempontját bevetve, a Szentkirályi eladása pedig nemzeti ügy. A Figyelő interjújában egyvalakiről nem esik szó: Orbán Viktorról.
hvg.hu