#roma holokauszt







Negyven év sötétség után a szemünk láttára születik újjá a roma eredetmítosz

Soha nem volt még múzeumban kiállítva, pedig ezt tartják a legjelentősebb roma kortárs festménynek Magyarországon. Monumentális alkotás, vibráló színekkel, amelynek legfőbb üzenete, hogy nem lehet a magyar történelemről a cigányság említése nélkül beszélni. Péli Tamás Születés című, 1983-as pannója most először látható egy kiállítótérben, de mindössze négy hónapig van fix helye, további sorsa bizonytalan.






„Nagyon jók voltunk abban, hogy elfelejtsük a történelmünket”

Majgull Axelsson sokat segített Svédországnak, hogy szembenézzen a múlt század antiszemita és romaellenes politikai és társadalmi hullámaival. A svéd íróval arról beszélgettünk, hogy annak idején miként lehetett a hallgatás a túlélés záloga, és hogy most miért van szükség ugyanehhez a kibeszélésre.


A roma holokauszt emléknapja: Balog Zoltán és a Jobbik is előkerült a beszédekben

Csak főosztályvezetői szinten képviseltette magát az Emmi a megemlékezésen, amelyet a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartottak. A miniszter nem vett részt rajta, Seszták Miklós államtitkár napi nyilvános programja pedig kimerült egy kismarosi lekvár- és szörpüzem átadásában. A beszédek figyelmeztettek: ma is harcolni kell a fejüket időről időre felütő rasszista ideológiák ellen – utaltak a Jobbik választójog-szigorításra vonatkozó ötletére éppúgy, mint Balog Zoltán Emmi-miniszter korábbi vitatható kijelentéseire.