#Rogán Antal

Rogán nem tévedett: nálunk a világ svájcifrank-hiteleinek tizede

Más közép-európai országokban nem engedték annyira elharapózni a svájcifrank-alapú hiteleket, mint nálunk. A kialakult helyzetért komoly felelősség terheli az előző kormányokat – mondta a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke.


Jogászok: nem kötelezhetők a bankok a középárfolyam alkalmazására

Ha az állam beavatkozik egy polgári jogi szerződésbe, és ebből bármelyik félnek kára származik, akkor azt kötelessége megtérítenie az államnak − mondta Lövétei István alkotmányjogász. Rogán Antal és Kósa Lajos törvényjavaslata ugyanis a középárfolyamok alkalmazását írná elő a devizahitelek törlesztő-részleteinek megállapításakor.



Nyolcpontos javaslatcsomag a lakáshitelesek megsegítésére

Nyolcpontos javaslatcsomagot dolgoztak ki fideszes képviselők a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére: megtiltanák például az ügyfélnek hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, előírnák a középárfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehetőségét.


Rogán: "Nekem is lettek volna ötleteim"

"Nekem is lettek volna ötleteim" – mondta néhány nappal ezelőtt a Mokka című műsorban Rogán Antal, aki hosszas hezitálás után úgy határozott, hogy a főpolgármester-helyettesi kilátások helyett októberben inkább az ötödik kerület vezetéséért száll újra harcba - olvasható Török Gábor politológus blogján.


Rogán nem lesz Tarlós helyettese

Ismét elindul Budapest V. kerületének polgármesteri posztjáért a fideszes Rogán Antal, aki jelenleg is vezeti a Belvárost. A politikus a Fővárosi Közgyűlésben képviselőként, s nem pedig főpolgármester-helyettesként kívánja kivenni a részét a munkából.


Tarlós helyettese lehet Rogán

Elképzelhető, hogy az őszi önkormányzati választáson Rogán Antal nem indul újra Budapest V. kerületének polgármesteri címéért - közölte pénteken az atv.hu, hozzátéve, hogy az értesülést több, neve elhallgatását kérő vezető fideszes politikus megerősítette.



Rogán: „Nem az számít, hogy Barroso mit mond…”

Az embereknek elegük volt az eddigi rendszerből, időhiány van, különben sem működtek az eddigi fékek és ellensúlyok – ezzel indokolja Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke, polgármester a példátlan tempójú közjogi változtatásokat.


Rogán tagadja, hogy Járai cégére szabta volna indítványát

A fideszes Rogán Antal szerint az új piaci szereplőket kívánta védeni azzal a módosító javaslatával, amely alapján a három éven belül alakult biztosítóknak nem kellene a banki különadót megfizetniük. A parlament gazdasági bizottságának elnöke hétfőn az MTI-nek azt mondta: egyetért a kormánnyal, amely tovább bővítette a kivételek körét. Leszögezte: nem Járai Zsigmondra lett szabva a kivételek köre.



Bankadó: Rogán visszakozik, de Járai cége és a posta így is jól járhat

Rogán Antal visszavonja azt a javaslatát, amely megmentené a bankadótól a 2007 júniusa után indult biztosítókat, köztük a Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Pannóniát – tudta meg az Index hírportál. A kormány ugyanakkor a költségvetési bizottságon keresztül beadott egy lényegében ugyanezt a célt szolgáló újabb módosító javaslatot. A Magyar Posta pedig a nyugdíjkifizetések biztonsága érdekében mentesülhet a közvetített pénzügyi szolgáltatások utáni adófizetéstől.


Járai biztosítója megúszhatja a bankadót

Nem kellene a Járai Zsigmond érdekeltségébe tartozó CIG Pannónia Életbiztosítónak és a Matolcsy Györggyel hétfőn megállapodott Wáberer György tulajdonában lévő Wabard Biztosítónak bankadót fizetnie, ha a parlament elfogadja Rogán Antal módosító javaslatát – írta a Hírszerző.


Kevesebb bankadót kellene fizetniük a befektetési cégeknek

A három éven belül alakult biztosítóknak nem kell különadót fizetniük, a másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító magyarországi fióktelepének azonban igen, a befektetési vállalkozóknak pedig fele annyit, mint eredetileg tervezték, ha a parlament elfogadja Rogán Antal (Fidesz) módosító indítványait.



Rogán: csak a hiánycélon belül segíthetik a lakáshiteleseket

A kormány segíteni akar a bajba került lakáshiteleseken, a segítség költségvetési kiadással jár, de ezt csak a költségvetési hiánycélon belül lehet finanszírozni - mondta Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke, a Belváros polgármestere a Napi Gazdaság hétfői számában megjelent interjúban.