#pszichológia

Szél Dávid: Gyerekbántalmazás, hogy politikai hirdetéseket kellett nézni a Bogyó és Babóca előtt

A gyerekek körében is zavart okozhatott a sok, számukra értelmezhetetlen, de nem kikerülhető kampányüzenet, és ők is átvehetik a választások után a szüleik esetleges szorongását, félelmeit. Szél Dávid pszichológus úgy véli, legfontosabb számukra a folytonosság és a biztonság – szülőként erre kell törekednünk, és ehhez sokat kell beszélgetni velük.



Egy petesejt pont elég egy élethez

Tanács Eszter Férfiak gyermek nélkül című könyvének megjelenése kapcsán nemrég Gyermek nélkül címmel pályázatot hirdettünk: öröm volt olvasni a több mint 100 őszinte, érzékeny történet. Most az egyik első helyezett, Lilla írását olvashatjátok – az elkövetkezendő hetekben pedig további pályázatokat adunk közre.


Hogyan kezeljük a halálfélelmet?

Fogadjuk el, hogy nincs élet félelem nélkül, de nincs félelem, amivel ne vehetnénk fel a harcot. Sőt, a félelmeink akár az önismeretben is segíthetnek - javasolja Belső Nóra. Szerkesztett részlet a pszichiáter szakorvos Félelem, szorongás, pánik című könyvéből.


Ha két csík lesz, akkor…

Tanács Eszter Férfiak gyermek nélkül című könyvének megjelenése kapcsán nemrég Gyermek nélkül címmel pályázatot hirdettünk. Öröm volt olvasni a több mint 100 őszinte, érzékeny történet. Most az egyik első helyezett, Finta Csilla írását közöljük – az elkövetkezendő hetekben pedig további pályázatokat adunk közre.


Hogyan mondjam? – Szél Dávid pszichológus válaszai kényes kérdésekre

A gyereknevelés során felmerülhetnek kínos szituációk, amiket megúszni szinte lehetetlen. Zsigeri reakcióinkról sokszor érezhetjük, hogy nem az igaziak. Ezeknek az ösztönös reakcióknak a megváltoztatásában próbál segíteni az a hatrészes sorozat, amelyet a szexuális neveléssel foglalkozó, @hogyanmondjam profil alatt elérhető Instagram oldal készített Szél Dávid pszichológussal.







Miképpen változtathatjuk meg egy ország véleményét?

Milyen kommunikációs stratégiával lehetett meggyőzni a briteket, hogy jobb lenne nekik az Európai Unión kívül? És az amerikaiakat, hogy Donald Trumpra szavazzanak? Cikkünkben egy e kérdéssel foglalkozó esettanulmányt olvashatnak Jonah Berger marketingprofesszor Katalizátor című könyvéből.



Hogyan kezelhetjük a stresszt?

Sokat hallhattuk már a mondást, hogy „teher alatt nő a pálma”. Ha valóban szeretnénk kihozni magunkból a maximumot, akkor hozzá kell szoknunk a kihívásokhoz és a nyomáshoz. A dilemma azonban az, hogy a csúcsteljesítménnyel együtt járó tartós stressz és önmagunk hajszolása előbb-utóbb kiégéshez vezet. Íme néhány stresszkezelési szokás Porkoláb Imre és Porkoláb-Minarik Annamária Vállalati gerillák című könyvéből.


Hogyan győzhetjük le a lustaságunkat?

Nézzünk rá a passzivitásunk gyökereire, hogy meg tudjuk állapítani a lustaságunk valódi okát. Ha tudjuk az okokat, akkor tudunk reagálni - javasolja Kenyeres András mentáltréner-tanácsadó. Részlet a Figyelemkontroll című könyvből.


Meghalt Büky Dorottya

A Feldmár Intézet munkatársa volt országgyűlési képviselő, kommunikációs tanácsadó, a nevéhez fűződik a MűvHáz program kidolgozása.


Hogyan élhetünk teljes életet?

A teljes élet nem jelent egyben problémamentes életet, folytonos elégedettséget és állandó örömérzést. Jelenti viszont azt, hogy tudjuk, kik vagyunk, mik az értékeink, céljaink, és kik azok, akikre életünk során számíthatunk - mutat rá L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. Részlet a Mi, együtt című könyvből.


Hogyan mondjunk nemet a mindennapokban?

Ha van egy prioritási listánk arról, hogy aktuális felfogásunk szerint mik a legfontosabb dolgok az életünkben, szinte elkerülhetetlen, hogy nekünk nem tetsző dolgokra, bennünket nem támogató emberekre, a céljaink elérését gátló tényezőkre nemet tudjunk mondani. Részlet Kenyeres András mentáltréner-tanácsadó Figyelemkontroll című könyvéből.


Hogyan erősítsük meg magunkat a nehézségek leküzdésére?

Reziliencia alatt az ellenálló képességünket értjük, amikor kitartunk, nem törünk meg egy-egy kemény élethelyzetben sem. Bizonyos folyamatok aktív megerősítésével tudatosan tehetünk azért, hogy könnyebben vegyük az akadályokat. Részlet Kenyeres András mentáltréner-tanácsadó Figyelemkontroll című könyvéből.